3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Michel Barnier kormányfő bemutatta Emmanuel Macronnak a kormánytagok listáját, de nem hozta nyilvánosságra.

Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát. A köztársasági elnök által szeptember 5-én kormányfőnek kinevezett jobboldali volt európai biztos csütörtök este ötven percet tárgyalt az Elysée-palotában Emmanuel Macronnal, és megtette javaslatát az új kormányra.

„A miniszterelnök bemutatta kormányának felépítését és összetételét, amely tiszteletben tartja a (politikai) egyensúlyt. A kormányt vasárnapig bemutatjuk, a szokásos etikai ellenőrzéseket követően” – tudatta közleményben a miniszterelnöki hivatal, „konstruktívnak” minősítve az elnökkel folytatott eszmecserét.

A kormány tagjait az államfő nevezi ki a miniszterelnök javaslata alapján, s bár Emmanuel Macron előzetesen jelezte, hogy nem kíván beavatkozni a kormány összetételébe, már kedden és szerdán is egyeztett Michel Barnier-val.

Csütörtök délután a miniszterelnök egyeztett a centrista és jobbközép politikai erőkkel is, amelyek várhatóan részt vesznek a leendő kormányában. Neveket azonban nem árult el.

Michel barnier nem árulta el a nyilvánosságnak a kormánytagok neveit
Michel barnier nem árulta el a nyilvánosságnak a kormánytagok neveit
Fotó: Depositphotos

A jobboldali Köztársaságiak (LR) nemzetgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, Laurent Wauquiez elsőként jelentette be, hogy elutasította a pénzügyi tárcát. A párt szenátusi frakcióját vezető Bruno Retailleau, a párt és a volt kormánytöbbség forrásai szerint viszont a belügyminiszteri poszt várományosa. Az eddig az európai ügyekért felelős minisztert, az Emmanuel Macron pártjához tartozó Jean-Noël Barrot-t javasolja külügyminiszternek Michel Barnier, míg az eddigi védelmi miniszter, Sébastien Lecornu és Rachida Dati kulturális miniszter a helyén maradhat.

Michel Barnier elmondta, hogy egy 38 tagú kormányt képzel el, 16 miniszterrel, közülük heten az elnöki párt, az Együtt a Köztársaságért tagjai, hárman jobboldaliak (Köztársaságiak), ketten centristák (MoDem), hárman pedig jobbközép pártokhoz (Horizons, UDI, DVD) tartoznak, egy személy pedig független baloldali képviselő – jelentette be Gabriel Attal előző miniszterelnök, aki az új nemzetgyűlésben az elnöki párt frakcióját vezeti.

Az új kormányfő több ismert baloldali politikusnak is felajánlott miniszteri tisztséget, de valamennyien elutasították a felkérést.

Michel Barnier csütörtökön tisztázta azokat a kérdéseket is, amelyek feszültséget okoztak partnereivel. A kormányfő a források szerint kijelentette, hogy nem fogja emelni a középosztályt érintő adókat. Ez az adózással kapcsolatos kötelezettségvállalás „létfontosságú számunkra” – mondta Gabriel Attal. Az elnöki tábor képviselői azzal fenyegetőztek, hogy nem vesznek részt egy adóemelést tervező kormányban.

A hivatala által kiadott sajtóközlemény szerint Michel Barnier kijelentette, hogy „javítani kívánja a franciák életszínvonalát és a közszolgáltatások, különösen az iskolák és az egészségügy működését, garantálni a biztonságot, ellenőrizni a bevándorlást és előmozdítani az integrációt”. Emellett „ösztönözni kívánja a vállalkozásokat és a mezőgazdasági termelőket, és növelni akarja Franciaország gazdasági vonzerejét, valamint kézben tartani az államháztartást és csökkenteni az ökológiai adósságot”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG