2p

Az amerikai elnök kedden jelezte, hogy Kína továbbra is vásárolhat iráni olajat, miután Izrael és Irán tűzszünetet kötött. A Fehér Ház ugyanakkor hangsúlyozta: a nyilatkozat nem jelenti az Irán elleni szankciók hivatalos enyhítését.

„Kína mostantól ismét vásárolhat olajat Irántól. Remélhetőleg az Egyesült Államoktól is sokat fognak venni” – írta Trump a Truth Socialon, néhány nappal azután, hogy amerikai bombázók három iráni nukleáris létesítményt támadtak meg – foglalja össze a Reuters.

Elemzők szerint Trump kijelentése a szankciók végrehajtásának lazítását jelezheti.

Újabb lépés a kereskedelmi játékban
Újabb lépés a kereskedelmi játékban
Fotó: Pixabay

„Ez a lépés a korábbi gyakorlat visszatérését tükrözi” – mondta Scott Modell, a CIA korábbi tisztje, jelenleg a Rapidan Energy Group vezetője. Trump korábban szankciókat vetett ki több kínai kikötői terminálüzemeltetőre és független finomítóra (ún. „teáskannákra”), amiért iráni olajat vásároltak.

Modell szerint ugyan Trump nem valószínű, hogy hivatalosan is feloldaná a büntetőintézkedéseket az amerikai–iráni nukleáris tárgyalások következő szakasza előtt, de a végrehajtás enyhítése máris kedvez Teheránnak, amely az esetleges megállapodás feltételeként a szankciók teljes megszüntetését követeli.

Ha Trump mégis úgy döntene, hogy hivatalosan felfüggeszti az olajszankciókat, az komoly adminisztratív előkészületeket igényelne. Jeremy Paner, a Hughes Hubbard & Reed ügyvédi iroda partnere szerint a Pénzügyminisztériumnak speciális engedélyeket, a Külügyminisztériumnak pedig mentességeket kellene kiadnia – mindehhez az amerikai kongresszusi értesítése is szükséges.

A piaci szereplők egyelőre óvatosak. Ázsiai olajkereskedők és elemzők nem számítanak arra, hogy Trump megjegyzései rövid távon érdemben befolyásolnák Kína vásárlásait – sem Iránból, sem az Egyesült Államokból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG