2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nekik van olajuk, a többiek vegyék el maguknak, ha tudják. Iránt a középkorba bombázná vissza Trump.

A korábbi, békülékenyebb hangú megnyilatkozásai után szerda esti, televíziós beszédében Donald Trump amerikai elnök újra keményebb hangot ütött meg Iránnal szemben. Ugyan közölte, hogy zajlnak tárgyalások a felek között (az iráni cáfolat ellenére), de a következő két-három hétben még keményebb csapásokat mérhetnek az iszlám köztársaságra.

„Visszavisszük őket a kőkorszakba, ahová tartoznak” 

- mondta, majd hozzátette, hogy amennyiben továbbra sem születik megállapodás, 

„a legfontosabb célokra fordítjuk a figyelmünket”,

azaz minden egyes iráni erőművet lebombáznak.

Az üzemanyagárak emelkedéséért kizárólag Iránt tette felelőssé, ez szerinte ugyanis

„az iráni rezsim őrült terrortámadásainak az eredménye, amelyeket kereskedelmi olajszállító tartályhajók és a szomszédos országok ellen indított, amelyeknek semmi közük a konfliktushoz”.

Aztán beszélt arról is, hogy az Egyesült Államoknak van elég olaja, így a Hormuzi-szoros átjárhatóságát azoknak az államoknak kell biztosítania, amelyek nagyrészt ezen az útvonalon szerzik be az olajat és a földgázt. Az ellátási nehézségekkel szembesülő (főként európai és ázsaiai, nagyrészt Amerikával elvben szövetséges államoknak azt javasolta:

egyrészt „vegyenek olajat az Amerikai Egyesült Államokból. Van nekünk bőven. (…) És 2., gyűjtsetek némi bátorságot. Korábban meg kellett volna tennetek. Meg kellett volna tennetek velünk, ahogy kértük.”

A konfliktus lezárására azonban nem vázolt fel konkrét ütemtervet. Azt is jelezte, hogy amennyiben a teheráni vezetés nem fogadja el az amerikai feltételeket, a csapások kiterjedhetnek Irán energetikai és olajipari infrastruktúrájára is. Nem sokkal a beszéd elhangzása után az izraeli hadsereg közölte, hogy Irán felől Izraelbe tartó rakétákat azonosított.

A piacok azonnal reagáltak. A Brent nyersolaj ára mintegy 5 százalékkal, hordónként 106,16 dollárra ugrott, a forint nagyot gyengült csütörtök reggelre.

Árfolyam

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tombol a gabonaháború: két fontos orosz terminálra csapott le az ukrán haderő éjjel
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:21
A fekete-tengeri orosz flotta is éppen Novorosszijszk kikötőjében van, ahol a gabonaexport-terminálok is. 
Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG