2p

Robert F. Kennedy Jr., az Egyesült Államok egészségügyi minisztere ígéretet tett arra, hogy „jelentős tesztelési és kutatási erőfeszítést tesznek” az autizmus okának öt hónapon belüli meghatározására.

A szakértők arra figyelmeztettek, hogy az autizmus spektrumzavar – egy összetett szindróma, amelyet évtizedek óta vizsgálnak – okainak megtalálása nem lesz egyszerű, ezért irreálisnak nevezték az erőfeszítést.

Kennedy, aki korábban oltásellenességéről volt híre, azt mondja, hogy az autizmus összefügg a vakcinákkal. A kormány csütörtöki ülésén kijelentette, hogy egy amerikai kutatási erőfeszítésben „tudósok százai vesznek részt a világ minden tájáról”.

„Szeptemberre megtudjuk, mi okozza az autizmusjárványt, és képesek leszünk megszüntetni ezeket a tényezőket” – mondta Kennedy.

A kormány adatai szerint 2000 óta meredeken nő az autizmussal diagnosztizáltak száma, és 2020-ra a 8 évesek körében ez az arány elérte a 2,77 százalékot az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) szerint. A tudósok az emelkedést részben az autizmus fokozott diagnoszálásának és a rendellenesség definíciójának bővülésének tulajdonítják. A kutatók a környezeti tényezőket is vizsgálják – írja a BBC.

Egyesek szerint irreális a terv
Egyesek szerint irreális a terv
Fotó: AP

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) évente több mint 300 millió dollárt költ az autizmus kutatására.

Az NIH felsorol néhány lehetséges kockázati tényezőt, köztük a prenatális peszticideknek való kitettséget vagy a levegőszennyezést, a koraszülést vagy az alacsony születési súlyt, az anyai egészségügyi problémákat és a szülők magasabb életkorát. 

Kennedy nem árult el részleteket a kutatási projektről, illetve arról, hogy mennyi pénzt fordítanak az autizmuskutatásra.

A két hónappal ezelőtti eskütétele óta az egykori környezetvédelmi jogász csökkentette az Egészségügyi és Humánszolgáltatási Minisztérium (HHS) költségvetését, amely magában foglalja az NIH-t, a CDC-t és más állami egészségügyi szervezeteket, amelyek felügyelik az élelmiszer- és gyógyszerbiztonságot, valamint betegségekkutatást végeznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG