4p

Az oroszok legnagyobb területi nyereséggel járó támadásukat hajtották végre Harkiv határrégiójában. Háborús híreink a harcok 814. napján.

  • Ukrajna csütörtökön közölte, hogy megpróbálja „stabilizálni” a harkivi régió frontvonalát. Moszkva 278 négyzetkilométernyi ukrán területet foglalt el május 9. és 15. között az Institute for the Study of War (ISW) adatai alapján. Ez jelenti a legnagyobb területi nyereséget egyetlen hadművelet keretében 2022. december közepe óta. Cavoli szerint Ukrajna erőinek „nagy mennyiségű lőszert, nagy mennyiségű rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert és jelentős mennyiségű páncélozott járművet szállítanak most”.
  • Oroszország gyors előretörése Harkivban komoly kérdéseket vet fel Kijev védekezési képességével kapcsolatban. Oroszország előre bejelentette a hadműveletet, Ukrajnát pedig a nyugati hírszerzés is figyelmeztette – írja a The Guardian –, bár katonai elemzők hangsúlyozzák, van magyarázat arra, hogy Ukrajnát miért tudták visszaszorítani. „Ukrajna számára öngyilkosság lett volna a határra telepíteni fő védelmi vonalát, ahol az oroszok tüzérséggel és siklóbombákkal lőhették volna. Az ukránoknak az amerikai korlátozások miatt nincs olyan fegyverük, mint a Himars rakétatüzérség, amivel visszalőhettek volna" húzta alá George Barros, az Institute for the Study of War elemzője. Ennek eredményeként az orosz erők viszonylag biztonságosan és tömegesen léphettek át a határon, behatolva Ukrajna gyengén lakott „szürke zónájába”.

A határ menti szürke zónába gyorsan törtek be az oroszok
A határ menti szürke zónába gyorsan törtek be az oroszok
Fotó: The Guardian

  • Ukrajna azzal vádolta Oroszországot, hogy elfogott és megölt civileket a határ menti Vovcsanszk városában, és mintegy 35-40 lakost „emberi pajzsként” használt. „A hadműveleti információk szerint az orosz hadsereg nem engedte a helyi lakosokat evakuálni” – mondta Igor Klimenko belügyminiszter. „Embereket raboltak el" – állította. Szergij Bolvinov, a harkivi régió rendőrségi nyomozási osztályának vezetője szerint: „Az oroszok egy helyre zsúfolják őket, és tulajdonképp emberi pajzsként használják őket, mivel a parancsnoki főhadiszállásuk közelében tartják őket.” Moszkvából nem érkezett válasz e vádakra.
  • Péntek hajnalban megszüntették az elhúzódó légiriadót Harkiv régió nagy részén. Oleh Szinyehubov regionális kormányzó szerint legalább öt drón csapódott le Harkivra. A közszolgálati műsorszolgáltató közölte, hogy Harkiv városában több mint 16 és fél órája volt érvényben a légiriadó, ami a leghosszabb az Ukrajna elleni orosz invázió óta.
  • Műholdfelvételeken és egyéb forrásokon alapuló jelentések szerint az ukrán támadások egy vagy több orosz harci repülőgépet és katonai infrastruktúrát semmisítettek meg a megszállt Krím-félszigeten található Belbek légitámaszponton. Az ukránbarát Ates partizáncsoport azt közölte, hogy egy raktárt találtak el, és megsemmisültek az orosz harci repülőgépek lőszerei. Több tüzet észlelt a Belbek komplexumban a NASA műholdas tűzfigyelő szolgálata, a Firms az elmúlt napokban. Az Atacms rakétákkal végrehajtott ukrán csapásokat a megszálló hatóságok állítása szerint elhárították, összhangban az orosz hivatalos bejelentésekkel, amelyek lekicsinylik az ukrán csapásokat.
  • Kim Jo Dzsong, az észak-koreai vezér, Kim Dzsong Un nagyhatalmú húga tagadja az Oroszországgal folytatott fegyverkereskedelmet – jelentette a KCNA észak-koreai állami média. Az ENSZ-szankciókat ellenőrző szervezet azonban megállapította, hogy egy Harkivban lehullott rakéta törmeléke egy észak-koreai Hwasong-11 sorozatú ballisztikus rakétából származik. Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője elmondta, hogy Oroszország már több mint 40 észak-koreai gyártású ballisztikus rakétát használt Ukrajna ellen, valamint lőszereket, amelyeket az ENSZ-határozatok megsértésével importált.
  • A Nemzetközi Valutaalap a következő hetekben új ukrajnai misszióba kezd, hogy felmérje 15,6 milliárd dolláros hitelprogramjának hatását és a legújabb gazdasági fejleményeket – mondta Julie Kozack, az IMF szóvivője. A hitelfelülvizsgálati küldetés az IMF Ukrajna adósságfenntarthatóságára vonatkozó elemzését is felülvizsgálja. „Az ukrán gazdaság figyelemre méltó rugalmasságot mutatott. Bár a kilátások továbbra is rendkívül nagy háborús bizonytalanságnak vannak kitéve.”
  • Az ukrán-magyar határszakaszon 6024-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7345-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken. A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 54 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

(The Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
Nemzetközi A Pentagon kőkemény döntést hozott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:15
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
Nemzetközi Irán és Izrael megint megállapodott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:55
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Nemzetközi Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:56
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Nemzetközi Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:45
Az Egyesült Államok sajnos nem mutat érdeklődést az Anchorage-ban elért megállapodáshoz való visszatérés iránt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG