3p

Ukrajnában tett látogatást és Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel is találkozott Anna hercegnő, a brit uralkodó húga.

A 75 esztendős Anna – a néhai II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg másodszülött gyermeke – az udvar szerdai beszámolója szerint a brit külügyminisztérium kérésére előző nap tett előre be nem jelentett látogatást Kijevben, ahol fogadta őt Zelenszkij is.

Anna hercegnő és az ukrán elnök találkozóján az Ukrajnának nyújtott brit támogatásról és az orosz támadással szembeni ukrán ellenállásról esett szó. 

Buckingham-palota megfogalmazása szerint azonban a hercegnő látogatásának fő célja annak demonstrálása volt, hogy Nagy-Britannia szolidáris az orosz invázió körülményei között élő gyermekekkel és családokkal.

Az utazási céljai között szerepelt az is, hogy a világ elé tárja azokat a traumákat, amelyek a frontvonalban élő gyermekeket érik – áll a királyi család londoni hivatalának szerdai tájékoztatásában. A palota ismertetése szerint az orosz hatóságok eddig több mint 19 500 ukrán gyermeket telepítettek át kényszerrel Oroszországba, illetve a megszállt ukrajnai területekre.

A brit uralkodóház együttézése jeléül látogatott Ukrajnába III. Károly húga
A brit uralkodóház együttézése jeléül látogatott Ukrajnába III. Károly húga
Fotó: AFP

Anna hercegnő felkereste Kijevben a gyermekjogok védelmével foglalkozó központot, ahol meghallgatta a visszatérő gyermekeket és hozzátartozóik beszámolóit, és beszélt azokkal is, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy több ukrán gyermek hazatérhessen – fogalmaz szerdai tájékoztatásában a Buckingham-palota.

A brit uralkodó húga ellátogatott egy rehabilitációs központba is, ahol a frontról hazatért ukrán veteránokkal, köztük sérült és háborús traumák küszködő katonákkal találkozott.

Anna hercegnő személyében rövid időn belül a brit királyi család második magas rangú tagja tett látogatást Ukrajnában. Harry herceg, III. Károly király másodszülött fia – Vilmos trónörökös öccse – az ukrán kormány meghívására a múlt hónapban járt Kijevben, ahol elsősorban az ukrán háborús sebesültek rehabilitációjáról tárgyalt.

A brit udvari protokoll elvileg szigorúan tiltja a királyi család tagjainak közvetlen részvételét és véleménynyilvánítását aktuálpolitikai ügyekben. Az utóbbi időben azonban III. Károly és a család több tagja – köztük Vilmos trónörökös – korábban elképzelhetetlen komoly és közvetlenséggel nyilvánult meg az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdésekben. Az uralkodó tavasszal négyszemközti látogatáson is fogadta kelet-angliai rezidenciáján Zelenszkij elnököt. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Szentpétervár mellett találtak el raktárakat az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:27
A legnagyobb orosz webáruház, a Wildberries egyik raktárában ütött ki tűz egy ukrán dróntámadás után, a Szevernaja baromfitenyésztő telep raktára pedig összeomlott.
Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG