3p

Véleménye szerint a NATO-n kívüli európai országoknak is csatlakozniuk kellene a szövetséghez
 

A brit védelmi miniszter szerint a NATO-n kívüli európai országoknak is csatlakozniuk kellene az észak-atlanti szövetséghez. Grant Shapps a szerdán Londonban megrendezett védelmi konferencián (London Defence Conference) kijelentette azt is, hogy Kína és Oroszország közösen dolgozik ukrajnai bevetésre szánt hadszíntéri eszközök hadrendbe állításán.

Shapps a King's College London egyetem szervezésében tartott rendezvényen felszólalva elmondta: a következő hetekben hivatalosan is előterjeszti azt a kezdeményezését, hogy a NATO-tagországok a jelenlegi 2 százalékról egységesen 2,5 százalékra emeljék a hazai össztermékükhöz (GDP) mért védelmi kiadásaikat.

A brit védelmi tárca vezetője szerint az általa javasolt új védelmi költségvetési minimum elfogadására azért van szükség, mert Vlagyimir Putyin orosz elnököt és "pekingi, phenjani, teheráni önkényuralmi szövetségeseit" az elmúlt 25 évben felbátorította az elnyomó rezsimjeikkel és külső agresszióikkal szembeni "nyugati félénkség".

Grant Shapps meglepő kijelentést tett
Grant Shapps meglepő kijelentést tett
Fotó: MTI

Grant Shapps részletek nélkül kijelentette: a brit kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy Kína és Oroszország együttműködik ukrajnai bevetésre szánt harceszközök hadrendbe állításában.

Hozzátette: az ukrajnai háború kezdete óta 64 százalékkal emelkedett a kétoldalú kínai-orosz kereskedelem értéke. Shapps szerint ebben a helyzetben a kollektív biztonság szélesítése és erősítése is elsődleges feladat.

Kijelentette: a NATO önkéntes védelmi szövetség és mindig is az lesz, de a kollektív védelem és elrettentés "végsősoron a számokon múlik". A brit védelmi miniszter közölte: éppen ezért javasolni fogja, hogy

azok az európai országok, amelyek még nem tagjai a NATO-nak, de részesülnek az atlanti szövetség védőernyője nyújtotta előnyökből és szabadságjogokból, csatlakozzanak a NATO-hoz.

"Amikor a medve a hátsó ajtónál ólálkodik, össze kell fognunk és vállvetve kell helytállnunk" - fogalmazott szerdai beszédében a brit védelmi tárca vezetője.

Grant Shapps alig burkoltan felszólította az ázsiai gazdasági hatalmakat is arra, hogy járuljanak hozzá a globális védelmi kiadások növeléséhez, mivel "Európa biztonsága az ő biztonságuk is".

Hozzátette: az európai országok sem várhatják el a továbbiakban kizárólag az Egyesült Államoktól saját biztonságuk finanszírozását. Ugyanígy nem lehet helyénvalónak tekinteni azt, hogy csak az amerikai és a brit fegyveres erők mértek csapásokat a vörös-tengeri hajóközlekedést fenyegető jemeni húszi lázadók katonai létesítményeire, annak ellenére, hogy a hajózás szabadsága egész Ázsiában és Európában az exportőrök és a fogyasztók hasznára válik - mondta a brit védelmi miniszter. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG