1p
Ötoldalú egyeztetést kezdeményezett Matolcsy György felvetésére az NGM a jegybanktörvény ügyében. A magyar kormány képviselői az EB, az EKB, az IMF és az MNB tisztségviselőivel ülnek egy asztalhoz jövő héten. Az EKB tegnap tette közzé hivatalos szakvéleményét, melyben további aggályait adott hangot az MNB függetlenségével kapcsolatban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium megkapta az Európai Központi Bank véleményét a jegybank törvénnyel kapcsolatban. A jövő héten ötoldalú, szakmai informális egyeztetésen kerül sor a jegybank törvénnyel szemben emelt kifogások megvitatására. Ezt az egyeztetést a nemzetgazdasági miniszter egy korábban küldött levélben javasolta Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének. Az ötoldalú egyeztetésen az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutalap, Magyar Nemzeti Bank és a magyar kormány képviselői vesznek részt - tudtuk meg az NGM-től. Azt azonban nem tudni, hogy az ötletgazda ott lesz-e, ez vélhetően attól is függ, hogy a meghívottak közül ki, milyen szinten képviseli magát.

Az EKB továbbra is súlyos aggályokat lát

Az EKB az MNB-ről szóló törvény módosításáról szóló jogszabálytervezetről készített, a szervezet honlapján csütörtökön este megjelent jogi szakvéleményében egyebek között azt írta: a monetáris tanács bővítése az alelnökök száma növelésének lehetőségével együtt súlyos aggályokat kelt. Az Európai Központi Bank kifogásolja továbbá, hogy elmaradt a konzultáció az MNB-vel, illetve azt is, hogy nem vették figyelembe a jegybank álláspontját.
Mindezt abban a tekintetben találja aggályosnak az EKB, hogy felhasználható lehet a döntéshozatal befolyásolására a központi banki függetlenség kárára.

Az eddig megtett lépésekkel is akadnak gondok

Az EKB nyugtázta, hogy a magyar hatóságok egyes kérdésekben - például az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának lehetőségével kapcsolatban - az EKB korábbi észrevételei alapján jártak el.

Ugyanakkor véleményében kifejtette: "továbbra is fennáll az az aggály, hogy az MNB döntéshozó testületeinek fizetésére vonatkozó jogszabályok 2010 szeptembere óta történt, ismételt módosításait anélkül hajtották végre, hogy figyelembe vették volna" az EKB korábbi szakvéleményeiben az MNB pénzügyi függetlenségére vonatkozó megállapításokat.

Még mindig gond van a fizetésekkel

Az MNB "döntéshozó szervei tagjainak javadalmazásában történt változtatások módja és gyakorisága a nemzeti hatóságok által rájuk gyakorolt nyomást jelzi" - áll az április 5-i keltezésű véleményben.
Az EKB szerint az MNB-ről szóló törvényben a monetáris tanács tagjainak - köztük az MNB elnökének mint a monetáris tanács elnökének - felmentését szabályozó rész megfelel a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) Alapokmányában foglalt előírásoknak, a jogszabálytervezet azonban indítványozza a törvény vonatkozó részének törlését.

Az EKB "jogbiztonsági okokból határozottan javasolja" az érintett rész "elhagyásának mellőzését" - áll a véleményben. A szakvélemény szerint továbbá "nem egyértelmű, hogy az MNB elnökének és alelnökeinek a Monetáris Tanács többi tagjával megegyező esküt kell-e letenniük".

Az EKB hangsúlyozza: az eskü nem befolyásolhatja az MNB elnökének, az alelnököknek és a monetáris tanács tagjainak személyi függetlenségét, és nem hátráltathatja őket "a KBER-vonatkozású" feladatok ellátásában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG