1p
Az utóbbi 6 év során a magyarok mintegy 1 600 milliárd forint hitelt vettek fel autóvásárlásra, a hitel kiválasztására a vásárlók zöme alig 1-2 órát fordított, és azt a hitelt vette fel, amelyet először talált. A többség ma már több időt szánna a hitelekkel kapcsolatos informálódásra, és a bankoknál is tájékozódnának a lehetőségekről.

A Budapest Bank felmérésében megkérdezettek az elmúlt hat évben átlagosan két és fél millió forint értékű személygépkocsit vásároltak, amelyre jellemzően másfél millió forintos hitelt vettek fel, átlagosan hat éves futamidőre. Dacára a viszonylag hosszú futamidejű, nagy összegű hiteleknek, a megfelelő finanszírozási konstrukció kiválasztására alig fordítottak időt a vásárlók.

A magas fogyasztás és az évekre szóló eladósodottság sem számított

Az elemzés értelmében az autóvásárlás során a hitelfelvevők 65 százaléka számára az autó ára illetve márkája volt a legfontosabb szempont, míg a hosszabb távú előnyök (pl. az alacsony fogyasztás vagy az olcsó szervizelés) jóval kisebb jelentőséggel bírtak a döntés során. Az árérzékenység azonban a finanszírozási konstrukció kiválasztása során sem jelentkezett: az évekre szóló eladósodás ellenére a válaszadók harmada kevesebb, mint egy órát, másik harmada mindössze 1-2 órát töltött ezzel.

Az autópiac a válságot követően gyenge teljesítményt ért el, igaz ez a lízingekre és a hitelekre is. A Lízingszövetség tájékoztatása szerint a lízingpiacon tovább esett a lakossági autófinanszírozás, az új kihelyezések összege 7 százalékkal esett, a szerződések száma 15 százalékkal esett vissza, azonban még így is nagyobb részt képvisel a hiteleknél a finanszírozási formák között. Részletek>>

A használt autót vásárlók kb. háromszor, az új autót vásárlók kb. kétszer annyit foglalkoztak az autó kiválasztásával,  mint a finanszírozással kapcsolatos ügyekkel (a konstrukció kiválasztásával és a hitel- illetve lízingügyintézéssel).  Míg a megkérdezettek átlagosan öt autót néztek meg személyesen, addig a hitelek közül jellemzően csak kettőt hasonlítottak össze, a válaszadók fele pedig elfogadta az első szembejövő ajánlatot.

Hitelfelvételnél is a kényelem volt a legfőbb szempont

A felmérés alapján a hitel kiválasztásánál a vásárlók számára a legfontosabb szempont az alacsony törlesztőrészlet, az ügyintézés egyszerűsége és gyorsasága volt, valamint az, hogy mindent egy helyen lehetett intézni. Használt autó esetében például általában a kereskedő intézte az eredetiségvizsgálatot és a műszaki állapotfelmérést is. A legtöbben az autókereskedőknél tájékozódtak a finanszírozási formákról is, a válaszadók közel 80 százaléka pedig itt kötötte meg hitelszerződését is. A megkérdezettek egyharmada nyilatkozott úgy, hogy azért választotta az adott konstrukciót, mert nem volt kedve illetve ideje több ajánlatnak utánanézni.

A kellő tájékozottság hiányára utal, hogy a válaszadók egyharmada nem tudja, mit jelent a THM, 42 százalék pedig azt mondja, a hitelajánlatok túl bonyolultak, így nem is tudja őket összehasonlítani. A megkérdezettek háromnegyede nem is vett más konstrukciót figyelembe, mint amit a kereskedő ajánlott. A közvetlenül a banktól igényelhető autófinanszírozást például a válaszadók mindössze 24 százaléka vette fontolóra a hitel kiválasztása során.

Ma már másképp csinálnák

A Budapest Bank szerint a hitelekkel kapcsolatos attitűd változását ugyanakkor jól mutatja, hogy a kutatásban résztvevők 73 százaléka ma már úgy gondolja, hogy érdemes alaposan utánajárni a különböző hitelajánlatoknak. Meglévő hitelével a megkérdezettek több mint fele nem elégedett, 71 százalék pedig azt állítja, hogy ha most kellene autóhitelt felvennie, több időt fordítana annak kiválasztására.

A felmérés szerint egy új hitel esetében fontos szempont lenne a korábbihoz képest kisebb törlesztőrészlet (66%) és a rövidebb futamidő (52%). A válaszadók fele ma már biztosan utána nézne a bankokon keresztül elérhető finanszírozási lehetőségeknek is, 71 százalékuk pedig hasznosnak tartaná, ha az autóhitellel kapcsolatos ügyeket közvetlenül a bankfiókban is lehetne intézni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG