1p

Ki a felelős az EU-s rekorder hazai inflációért?
Élesedik a konfliktus a jegybank és a kormány közt: kinek van igaza?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Simor Andrással - vegyen részt és kérdezzen Ön is a korábbi jegybankelnöktől!

2023. november 29. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagszervezetei szerint aggályos, hogy egy e-mailben kell elküldeni banktitkaikat az integrációnak.

A legnagyobb takarékszövetkezeti integrációba tartozó tagszervezetek tegnap e-mailben, illetve a sajtón keresztül értesültek az Integrációs Szervezet felállásáról, illetve az igazgatóság tagjainak kinevezéséről. Ugyanebben az elektronikus levélben küldték meg nekik azt az email címet, ahová majd a törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségnek eleget téve banktitoknak minősülő információkat kell küldeniük - közölte a Privátbankárral az OTSZ.

A takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvény alapján a Magyar Fejlesztési Bank Lontai Dánielt, Nagy Csabát és Urbán Zoltánt bízta meg a szövetkezeti hitelintézetek Integrációs Szervezetének igazgatósági feladataival. Részletek >>

„A Hpt. titokvédelmi szabályai, valamint az adatközléshez kapcsolódó adatvédelmi szabályok alapján felettébb aggályosnak tartjuk, hogy az adatközlésre egy olyan email cím került megadásra, amely biztonsági oldalról komoly kérdéseket vet fel, és bizonytalanságot ébreszt a tagszervezeteinkben.” – mondta Varga Antal az OTSZ ügyvezetője.

Minden szokatlan ügyről levelet kell küldeni

A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény előírja a takarékszövetkezeteknek, hogy ezentúl kizárólag az Integrációs Szervezet igazgatóságának hozzájárulásával jogosultak a szokásos üzletmenetbe nem tartozó ügyleteket megkötni, kötelezettségvállalásokat tenni, hitelt felvenni, nagy kockázatot, vagy egyetemleges kötelezettséget vállalni, illetve társasági részesedést szerezni. Ezen törvényi előírás teljesítése során viszont bank- és üzleti titok körébe tartozó adatokat is meg kell adniuk, miközben a Hpt. és az adatkezelésre vonatkozó jogszabályok szerinti kezelése nem látszik biztosítottnak.

Az adatszolgáltatáshoz kapcsolódó hitelintézeti vezetői felelősség okán az OTSZ hivatalosan kérte az Integrációs Szervezettől, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől annak megerősítését, hogy az adatszolgáltatás ezen módja megfelel-e a vonatkozó előírásoknak – tette hozzá Varga Antal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kulcsfontosságú időszak jön, érdemes lépnie a pénztártagoknak
Privátbankár.hu | 2023. november 28. 12:47
A munkaerő megtartása miatt a kedvezményes adókulcsú cafeteria idejéhez hasonló arányban vállalják a munkáltatók azt, hogy dolgozóik öngondoskodását önkéntés nyugdíjpénztári befizetésekkel is segítik – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője. Szerinte a befizetések ennek ellenére messze az infláció alatt maradnak, utoljára 2014-ban érkezett ilyen kevés új tag a pénztárakba, ráadásul a kifizetések immár harmadik negyedéve meghaladják a bevételeket.
Pénzügyi szektor Utolsó lehetőség: búcsúzik az egyik legjobban fizető állampapír
Privátbankár.hu | 2023. november 28. 10:33
A keddi nap végéig lehet vásárolni a jövőre várhatóan 18 százalékos hozamot fizető magyar állampapírból. 
Pénzügyi szektor Kell az állam, kell a család az ingatlanvételhez
Natív tartalom | 2023. november 22. 15:51
Minden forintot meg kell fognia annak, aki most ingatlanhoz szeretne jutni. Viszlay Zoltán, az MBH Bank árazási vezetője szerint az 50-60 milliós, átlagos nagyvárosi ingatlan megvásárlásához jó eséllyel kell egy méretes önerő, aminek a megteremtéséhez minden lehetőséget meg kell vizsgálni, legyen ez állami támogatás, családi segítség vagy épp banki forrás.
Pénzügyi szektor Még az idén is jól jöhet a babaváró
Privátbankár.hu | 2023. november 22. 12:56
Négy okot sorolnak fel a szakértők, amiért érdemes lehet még idén felvenni a babaváró hitelt
Pénzügyi szektor Figyelmeztetést küldött minden vásárlónak az MNB
Privátbankár.hu | 2023. november 22. 10:41
A "Hitel nem ajándék" - ezzel a címmel indít edukatív kampányt a Magyar Nemzeti Bank. A cél, hogy a vásárlók elkerüljék az átveréseket. 
Pénzügyi szektor Búcsú a két számjegyű betéti kamatoktól
Privátbankár.hu | 2023. november 22. 08:29
Tavaly októberben megjelentek, idén novemberben eltűnhetnek a banki betétlekötési ajánlatokból a két számjegyű kamatok. Ugyanakkor az év végén nagy eséllyel lesz olyan bank, amely az infláció feletti (reál)kamatot ajánl ügyfeleinek.
Pénzügyi szektor Pénzmosási hiányosságok miatt az OTP is bírságot kapott az MNB-től
Privátbankár.hu | 2023. november 21. 09:20
Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt.
Pénzügyi szektor Gyorsan olvad a jelzáloghitelek kamata - az amerikaiaknál
Privátbankár.hu | 2023. november 17. 13:34
Harmadik hete csökkent a 30 éves kölcsönök lakossági terhe. 
Pénzügyi szektor Erős napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:33
Erős napja volt a forintnak, erősödött a főbb nemzetközi fizetőeszközökkel szemben.
Pénzügyi szektor Nincs megállás a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 10:09
Túllépte a 860 milliárd forintos szerződött összeget a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG