4p
Egy fél évvel ezelőtt történt az a célzott támadás, amelynek során egy rosszindulatú szoftver segítségével összesen félmillió eurót nyúltak le egy meg nem nevezett bank olasz és török ügyfeleitől a trükkös hackerek. Még arra is odafigyeltek, hogy a bűntársak ne nagyon tudjanak sokat lopni egymástól.

A Kaspersky Lab kutatói egy célzott támadás egyértelmű nyomait fedezték fel, amely egy nagy európai bank ügyfeleit célozta. A támadók szerverein talált naplók szerint egyértelmű, hogy mindössze egy hét leforgása alatt a csoport több mint félmillió eurót lopott a bank számlatulajdonosaitól. A kampány első jeleit január 20-án fedezték fel, amikor is a vállalat szakértői egy C&C szervert azonosítottak a neten. A szerver kezelőpanelja mutatta meg egy trójai program egyértelmű nyomait, amely az érintett bank ügyfeleinek bankszámláját célozta.

Félmillió eurót nyúltak le

A Kaspersky nem árulta el, hogy melyik bank ügyfeleit lopták meg, vagy azt, hogy miért hozzák nyilvánosságra az esetet 6 hónap elteltével. Annyit lehet tudni, hogy olaszországi és török internetbanki ügyfelek jártak pórul.

A szakértők tranzakciós naplókat is azonosítottak a szerveren, amelyek tartalmazzák, hogy mely számlákról mekkora összegeket loptak el. Összességében több mint 190 áldozatot lehetett azonosítani, akik főleg olasz és török állampolgárok. Az ellopott összegek 1700 és 39 000 euró között mozognak.

A kampány legalább már egy hete zajlott, amikor a C&C szervert felfedezték. Ezalatt a bűnözők több mint 500 000 eurót (forintban ez bő 150 millió) loptak el. Két nappal az után, hogy a szervert felfedezték, a bűnözők eltávolítottak minden bizonyítékot, amelyekkel nyomon lehetett volna őket követni. Azonban a szakértők szerint ez valószínűleg a rosszindulatú kampány informatikai infrastruktúrájában eszközölt változtatásokra utal, nem pedig - a forráskódban talált név alapján - a "Luuuk" névre keresztelt akció végét jelzi.

A trükk: hogyan jutottak hozzá az ellopott pénzhez?

A Luuuk esetében a szakértők szerint a fontos pénzügyi adatokat automatikusan fogták el, és a kétes ügyleteket azonnal végrehajtották, mihelyt az áldozatok bejelentkeztek online bankszámlájukra.

A Luuuk a gyanútlan áldozatok felhasználónevét, jelszavát és egyszerhasználatos passcode-ját szerezte meg. Mivel ez utóbbiak néhány perc után érvényességüket vesztik, viszonylag gyorsan be is léptek az ügyfél számlájára az adatokkal. Ezután leellenőrizték a számlaegyenleget, majd több tranzakciót is indítottak, valószínűleg egyidejűleg a valós internetbanki tevékenységgel.

Az ellopott pénzek nagyon érdekes és szokatlan módon jutottak el a bűnözők számláira. Szakértők rábukkantak a bűnszövetkezet angolul money mule-nak nevezett közvetítőire, akiknek számláira átutalták a lopott összegeket, és akik ATM-ken keresztül kivették a pénzt. Bizonyítékokat találtak több közvetítői csoportról, amelyekhez különböző összegek voltak hozzárendelve. Az egyik csoport a 40 és 50 000 euró közötti összegek kezeléséért volt a felelős, míg a másik a 15 és 20 000 euró közötti összegekért, végül a harmadik a 2000 euró alatti összegekért.

„A kezelt pénzösszegek nagyságában mutatkozó különbségek arra utalnak, hogy egyesekben jobban megbíztak az akció vezetői, mint másokban. Tudjuk, hogy a bűnözők gyakran átverik egymást, és előfordulhat, hogy lelépnek a pénzzel. A Luuuk vezetői is ezeket a veszteségeket próbálták minimalizálni a különböző csoportok létrehozásával.” – kommentálta a kutatás eredményeit Vicente Diaz.

Nincs még vége

A Luuuk C&C szerverét röviddel a vizsgálat megkezdése után leállították. Azonban a komplex kivitelezés miatt a szakértők úgy gondolják, hogy a támadók folytatják tevékenységüket újabb és újabb áldozatok után kutatva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG