2p
Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét. Mindez megnyitotta az utat a takarékszövetkezet végelszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt. Pénzkifizetés még nincsen.

December 10-én hatályba lépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon határozata, amely visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét – írja a jegybank közleménye. Ezt követően a jegybank által a pénzintézethez kirendelt felügyeleti biztosok kezdeményezték az intézmény végelszámolását, amelyet az MNB el is rendelt.

Ez alapján az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a lehető legrövidebb időn belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján. A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal.

Egy vidéki takarékszövetkezet 1975-ben (Fotó: Fortepan, Jáki László)

A Tisza Takarékszövetkezet a szeptember végi adatok szerint 10 860 betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Jász-Nagykun-Szolnok megyét és környékét ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély, mintegy 0,4 ezrelék volt. (Ami persze nem vigasztalja azokat a betéteseket, akik most átmeneti fizetési gondokkal küzdenek – a szerk.)

A szövetkezeti hitelintézeti szektor helyzete – ellentétben ezen egyedi intézménnyel – összességében stabil – állítja a jegybank. A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének december 5-i közleménye szerint a Tisza Takarékszövetkezet kizárásával (ennek nyomán vonta vissza a jegybank az intézmény tevékenységi engedélyét) lezárult a szövetkezeti hitelintézeti szektor megtisztulása. Így e vizsgálat kapcsán más piaci szereplők engedélyének visszavonása nem várható.

Korábbi cikkeink:

Bedőlt banknál, takaréknál vagy? Van ok az aggodalomra?

Nem véletlenül most – betétkifizetési titalom a Tisza Takarékszövetkezetnél

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG