1p
A kormány a jövő héten terjeszti a parlament elé a jegybankról szóló törvény módosítására tett új javaslatát; a jelenleg a Ház előtt fekvő indítványt a kabinet visszavonja - közölte Varga Mihály, a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatandó tárgyalások vezetője. Az új javaslat azokat a főbb változtatásokat vezeti majd át a törvényen, amelyeket a kormány, az MNB, az Európai Bizottság, az IMF és az EKB által működtetett szakértői csoport alakított ki - tájékoztatott a tárca nélküli miniszter.

Varga Mihály az MTI-nek elmondta, hogy a monetáris tanács létszámának bővítésével és az új jegybankalelnök kinevezésével kapcsolatos rendelkezéseket az új változtatás sem érinti, de Orbán Viktor miniszterelnök levelet fog küldeni José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, valamint Mario Draghinak, az EKB vezetőjének, arról tájékoztatva őket, hogy a jelenlegi MNB-vezetés mandátumának lejártáig nem lesz további jelölés, kinevezés a tanácsba, illetve a jegybanki vezetésbe. Hasonló tartalmú levelet küld majd a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Rogán Antal is, hiszen a monetáris tanács külső tagjainak jelölésénél ennek a testületnek van jogosultsága - jegyezte meg. Az új módosítás tartalmi elemei közül az IMF-főtárgyaló példaként említette a devizatartalék tartalmára vonatkozó információk kiadásának kérdését - amely alapvetően a jegybankelnök hatásköre lesz -, továbbá pontosítják a monetáris tanács jogkörét, és az új munka törvénykönyvének megfelelő pontokat is átvezetnek.

Varga Mihály szerint az Országgyűlés június végéig elfogadhatja a jegybanktörvény módosítását, így júliustól bármikor megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU-val. Emlékeztetett, a Magyarországgal szemben indult kötelezettségszegési eljárás két pontját, a jegybankelnök eskütételét és díjazását kivéve az Európai Bizottság nem támasztott további feltételt a magyar kormánnyal szemben. Az említett két ügyben vélhetően az Európai Bíróság fog eljárni, de ez nem akadálya az IMF/EU-tárgyalások megkezdésének - tette hozzá, kiemelve, hogy minden további pontban mostanra sikerült megegyezést elérni a nemzetközi tárgyalópartnerekkel, s így kerülhet a Ház elé az új jegybanktörvény-módosítási javaslat. A tárca nélküli miniszter elmondta azt is, hogy a törvényjavaslatot eljuttatják az EKB-nak, valamint az Európai Bizottságnak, továbbá tájékoztató levelet küldenek a két szervezet mellett a valutaalapnak is a korábbi és a mostani jogszabályi változtatásokról, amelyekkel a kabinet szerint "a legfontosabb akadályok elhárultak a tárgyalások megkezdése elől".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG