Az Európai Központi Bank (EKB) keretein belül létrehozandó bankfelügyeleti hatóság megalakításáról júniusban döntöttek az euróövezeti tagállamok, az Európai Bizottság vonatkozó javaslata pedig szeptemberre készült el.
Berlin és Párizs megegyezett
A részletekről azóta komoly vita bontakozott ki, és az egyik fő törésvonal Németország és Franciaország között jelent meg. Röviddel a szerdai találkozó előtt azonban "sikerült az áttörés", Berlin és Párizs megegyezésre jutott egy sor kérdésben - idézett a müncheni lap egy uniós diplomatát az online kiadásában.
A kompromisszum legfontosabb eleme az, hogy a közösségi bankfelügyelet hatásköre az úgynevezett rendszerszintű jelentőséggel bíró bankokra terjed ki, valamint azokra, amelyek állami vagy közösségi támogatásban részesülnek. Az összes többi bank tevékenységét a nemzeti hatóságok felügyelik, ugyanakkor az EKB-t felhatalmazzák arra, hogy utasításokat adjon a nemzeti hatóságoknak, hogy indokolt esetben bármely bankot a felügyelete alá vonja.
A megállapodás azonban továbbra sem vehető biztosra, mert számos kérdés továbbra is nyitott. Így például több euróövezeten kívüli tagország, köztük Nagy-Britannia és Csehország igényli, hogy részt vehessen a formálódó bankunióban, amelynek kialakításában a közös bankfelügyelet az első lényeges elem.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
12 perce
-
A vétót is megfontolta Baka András, aki a parlament előtt beszélt az új legfőbb ügyészjelöltről
körülbelül 1 órája
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
körülbelül 1 órája
-
Orosz csapatok által használt hidakat romboltak az ukrán erők
2 órája
-
Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
2 órája
-
Tovább emelkedett a benzinár, régen kellett már ennyit fizetni a kúton
3 órája
-
Erősen kezdte a hetet az OTP a tőzsdén
4 órája
- Digitális detox és kakaskukorékolás – Megvalósítható-e a fenntarthatóság?
- Megszűnhet az éjszakai alkoholárusítás a dohányboltokban, a kiskereskedők illegális árusoktól tartanak
- Megszűnt a magyar állami kezesség a Duna Aszfalt afrikai projektjében
- Erősödött a forint a hétvégén, a dollár és az euró is olcsóbb lett
- Háromhavi csúcson a benzinár
- Megosztó és unikális az 5000 forintos támogatás
- Pintér Sándor egykori III/II-es volt államtitkára végleges lépésre szánte el magát
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Sokkal drágább lett a benzin 2026. szeptember 16. 12:15
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Év végéig 4,8 milliárd dollár is lehet az ebből eredő mínusz.
-
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55 -
Táskák és sálak húzták vissza a nyereségbe a Burberryt2026. szeptember 19. 17:48 -
Picasso-festményt is loptak a 160 millió ausztrál dollárért kínált szuperjachtról2026. szeptember 18. 10:02
További hírek >
-
A Mol és Ukrajna közeledik egymáshoz
15:03
-
Nyáron átlépte az európai repülőjáratok száma a 2 milliót
14:04
-
Halálugrásra készül egy szoftvergyártó, hatalmas mennyiségű bóvlikötvényt bocsátanak ki
13:18
-
Húsz hónap börtönbüntetést kapott korrupció miatt egy volt államtitkár
12:22
-
Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata
11:56
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
2026. szeptember 21. 08:28
-
Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
2026. szeptember 21. 11:43
-
Így változott az euró és a dollár árfolyama a hétvégén
2026. szeptember 21. 07:50
Közben Magyar Péter a Parlamentben határozottan elutasította, még az ötletet is, hogy Magyarországon ukrán tároló épüljön. 


