1p
A január 1-jétől élő kondíciós listákat elnézve kétségünk nem lehet afelől, hogy a bankok átterhelik majd a tranzakciós illetéket az ügyfelekre. Egyelőre van, aki egyáltalán nem, vannak pénzintézetek, melyek csak részben, és vannak akik tulajdonképpen az egész illetéket ráterhelik az ügyfelekre.

A pénzintézetek egyelőre az eredetileg tervezett 1 ezrelékes kulcsból indultak ki, csütörtök este került fel a parlament honlapjára az a módosítóindítvány, mely a második Matolcsy-csomagnak megfelelően már 2 ezrelékes adókulccsal számol, míg a pénzfelvételt 0,03%-os kulccsal bünteti.


Ahogy korábban írtunk róla, meglehetősen sok most a bankok kínálatában az akciós díjú vagy ingyenes számlacsomag. A január 1-től életbelépő adóteher ezeket valószínűleg mind megszünteti. A Pénzkérdés blog a most megjelent kondíciós listák alapján azt szedte össze, hogy azok a nagy bankok, ahol van/volt ingyenes (vagy annak "mondott") számla, hogyan változtatják meg díjaikat. Ebből pedig egyértelműen látszik, hogy a verseny miatt a bankok nem fogják lenyelni ezt az újabb pluszterhet - egyszerűen nem tudják (jövőre ugyanis bankadót is fizetnek, és hátra van még az önkormányzatok adósságának kormányzati rendezése, amely szintén érzékenyen érintheti őket).

A kondíciók változása a tranzakciós adó tekintetében
(2013 januárjától)
NEM terheli rá az ügyfélre RÉSZBEN terheli rá az ügyfélre Ráterheli az ügyfélre az EGÉSZET
AXA Bank, Erste Bank, K&H, Volksbank
CIB, OTP, Unicredit Bank,
Budapest Bank, Citibank, FHB, MKB, Raiffeisen Bank, Sopron Bank,

Forrás: Pénzkérdés blog

A táblázat abból indul ki, hogy mely bankok hárítják át a már törvénybe foglalt 0,01%-os adóterhet január 1-étől. A K&H két listával is kijött, az utóbb korrigált, január 7-étől érvényes kondíciós listájuk alapján a legversenyképesebb ajánlattal rukkoltak eddig elő. Ez azt is mutatja, hogy a verseny miatt még bőven változhatnak a díjak, az viszont nehezen elképzelhető, hogy többen is ennyi szolgáltatást meghagynak 0 forinton. A készpénzfelvétel ezután szinte sehol sem lesz például ingyenes. Eddig a piacon csak a Citibank kínált olyan számlacsomagot, mely nem csak a nevében volt teljes egészében 0 forintos, januártól alaposan megemelik a szolgáltatások díját, jóformán csak a saját számlák közti pénzmozgatás lesz ingyenes. A Volksbank egyelőre nem jött ki új kondíciós listával, így árai maradnak.

Van olyan bank, például az Erste, ahol a díjtételek nem sokat változtak, de az ingyenes vagy akciós szolgáltatási díjak feltételein nehezítettek, ha ezeket az ügyfél nem tudja teljesíteni, akkor bizony könnyen ráfizethet.

Amennyiben a kormány elfogadja a megemelt illetékről szóló törvényjavaslatot, a bankok valószínűleg újabb kondíciós listákkal jönnek ki. Most már legalább látható, hogy mely bank, milyen stratégiával vág az újabb plusz teher elé, így nem feltétlenül emelhetnek majd automatikusan, ha a 2 ezrelékes illetéket törvénybe foglalják. Ez persze még a jövő zenéje, de a bankok kondíciós listáit nem árt végig nézni - egy mostani bankváltás még lehet, hogy elhamarkodott döntés lenne.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG