1p
A magyar bankok elleni támadás során a bűnözők rendkívüli alapossággal készültek fel nyomaik eltüntetésére. A műveleteket nem a saját gépeikről irányították, de képtelenség kideríteni, honnan érkeztek a külső utasítások. A nyomozók ezért visszafelé próbálták meg felgöngyölíteni az ügyet.
A magyar bankok elleni támadás során a bűnözők rendkívüli alapossággal készültek fel nyomaik eltüntetésére. A műveleteket nem a saját gépeikről irányították, de képtelenség kideríteni honnan érkeztek a külső utasítások. A nyomozók ezért visszafelé próbálták meg felgöngyölíteni az ügyet. A Magyar Hírlap összeállítása.

Kihallgatták az első gyanúsítottat a banki internetes adathalászási ügyben. A Budapesten élő 37 éves szerb férfi valójában csak a kicsalt pénz továbbutalásában segített. Pénzmosás alapos gyanújával indult ellene eljárás. Napokon belül további gyanúsítottjai is lesznek a nyomozásnak.

Back Zoltán alezredes, a gazdaságvédelmi főosztály főnyomozója a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy valójában az egész világra kiterjedt bűnözői akció része volt a Raiffeisen Bank, illetve a többi hazai pénzintézet elleni támadás. Ezekben a napokban 175 adathalászó honlap bukkant fel az interneten.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a legjobb számítástechnikai szakértőket vonta be a csalók gépének felkutatásába, de ezek a kísérletek zátonyra futottak. A bűnözők rendkívüli alapossággal készültek fel nyomaik eltüntetésére. A műveleteket nem a saját gépeikről irányították. Először vírussal fertőztek meg a világ különböző pontján működő készülékeket. Az elküldött férgek aztán nyitva hagyták a felhasználók gépeit, az illetők tudta nélkül. A szakértők az IP-címek alapján eljutottak e gépekhez, de képtelenség felderíteni, honnan érkeztek a külső utasítások az adott komputerre.

Két héttel ezelőtt néhány nap alatt négy hazai pénzintézet ellen intézett internetes támadást egy bűnözői csoport. Hamis weboldalakat szerkesztettek, ezek segítségével hozzájuthattak az ügyfelek titkos kódjaihoz.

A nyomozók ezért visszafelé próbálták meg felgöngyölíteni az ügyet. Nagyjából kétszáz ügyfél jelezte, hogy kiadta adatait a csalóknak. Három olyan számlát találtak, ahonnan ismeretlenek kezdeményeztek átutalásokat. Egyenként kétszázezer forint körüli összegről volt szó. Az átutalások nem külföldre irányultak, hanem magyar bankszámlákra. Mégpedig olyanokra, amelyeket ugyanabban a bankban vezettek, ahol a sértettek számláját. A bűnözők vélhetően azért választották ezt a megoldást, mert a belső utalás lényegesen gyorsabb művelet.

A nyomozók eljutottak három olyan fiatalhoz, akiknek a számlájára kerültek az elcsalt pénzek. Kettőjüknél sikerült visszatartani a továbbutalást, őket egyelőre tanúként hallgatták meg. A szerb férfi viszont továbbküldte a pénzt egy orosz bankszámlára, így ő gyanúsítottja lett a nyomozásnak.

Kiderült, hogy a trió tagjai sosem hallottak egymásról, sőt megbízóikat sem ismerték. Internetes chatszobákon keresztül kínáltak nekik jövedelemszerzési lehetőséget ismeretlenek orosz, illetve angol nyelven. Fontos kritérium volt, hogy az adott banknál vezessenek számlát. Azzal bízták meg őket, hogy a beérkezett összegeket tovább kell utalniuk, tíz százalék jutalékot levonhatnak. Az alezredes felhívta a figyelmet, hogy ugyancsak orosz ajkú bűnözők internetes vásárlási honlapokat is hamisítanak.

Több csali, ügyesebb halászok, nagyobb háló
Újabb támadás! Az Erste-ügyfelek a célkeresztben
Magyar nyelvű e-maillel támadják a Budapest Bankot
Több bank adatait is megpróbálták megszerezni

 

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG