3p
A parlament pénteken elfogadta a bankszanálási törvényt, az ebben szereplő szanálási alap a törvény hatálybalépésével, azaz hétfőn jön létre, az alapba 10 év alatt 82 milliárd forintot kell feltölteniük a tagoknak.

Két macska lett a jegybank

Érdekes helyzetet teremt az, hogy az MNB Karinthy-val szólva ("álmomban két macska voltam”) önmagával kell, hogy egyetértsen nagyon fontos kérdésekben meghozott döntésben. A szanálhatóság lehetőségének megteremtése érdekében a szanálási feladatokat ellátó jegybank ugyanis a felügyeleti tevékenységet ellátó MNB-vel történt előzetes egyeztetést követően, sőt egyes esetekben kifejezett engedélyének beszerzésével írhatja elő az adott pénzügyi intézménynek a kritikus funkciók ellátására vonatkozó – csoporton belüli, vagy harmadik féllel kötött – szolgáltatási szerződések kidolgozását, módosítását, új szerződések megkötését. Ugyancsak előírható egyes eszközök elidegenítése, vagy komplett üzletágak bezárása, értékesítése. Részletek >>>

Az MNB honlapján Kómár András, a jegybank szanálási főosztályának munkatársa által jegyzett tanulmány kifejti, hogy a bankok és befektetési vállalkozások szanálási szabályait az uniós keretek között kellett kialakítani. A szanálás folyamatában jelentős szerepet játszik az alap, amelyet a piaci szereplők (a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások) befizetéseiből kell feltölteni. Az elvárt feltöltési szintet 10 év alatt kell elérni.

A feltöltési szint minden EU-tagállamban a biztosított - 100 ezer eurót meg nem haladó - betétek minimum 1 százaléka, de a tagállamok ettől magasabb szintet is meghatározhatnak. Magyarországon – a legutóbbi lezárt adatok szerint – a minimális előírás teljesítése mintegy 82 milliárd forintos célszintet jelent, ez azonban mindig a biztosított betétállomány függvénye, így dinamikusan változik.

Kötelező

A hitelintézetek és befektetési vállalkozások kötelesek csatlakozni az alaphoz, csatlakozási díjként a jegyzett tőkéjük 0,05 százalékát kitevő egyszeri csatlakozási díjat fizetnek.

Az igazgatótanács tagjai: a nemzetgazdasági miniszter által kijelölt személy, az MNB szanálásért és pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős alelnökei, vagy az általuk kijelölt egy-egy vezető az adott szakterületekről, illetve az Országos Betétbiztosítási Alap ügyvezető igazgatója.

A rendszeres éves befizetés két részből áll: a fix alapdíjból és a kockázat alapú változó díjból. Az éves díjat negyedéves részletekben kell befizetniük az intézményeknek. Éves díjat minden hitelintézetnek és befektetési vállalkozásnak fizetnie kell, a szanálásra várhatóan nem kerülő kis intézményeknek is, hiszen ők is haszonélvezői az alap által biztosított magasabb szintű pénzügyi stabilitásnak.

Az éves díj kockázat alapú részéről még konzultálnak az uniós illetékesek, így nincs előírás a két részből álló éves díjra. Az uniós szabály megszületéséig a magyar előírás érvényes, amely így szól: az éves díjat - az MNB előterjesztése alapján elfogadott díjpolitikát alapul véve - az alap igazgatótanácsa határozza meg.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG