2p

Bár csütörtökig nagyot erősödött, azt követően még nagyobbat gyengült a hazai fizetőeszköz.

Az eurót hétfő reggel 406,94 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, egy dollár 370,55-öt, míg egy svájci frank 434,13-at ért. E szintekről gyengülgetett a hazai fizetőeszköz egészen szerda estig, amikor az euró már-már 410 forintba került. Még ennél is jobban, több mint 6 egységgel ment fel a svájci frank árfolyama.

Ezzel szemben a dollárért ugyaannyit kellett adni, mint hétfő reggel, aminek az oka a Trump vámintézkedései miatt az Egyesültv Államokkal szembeni bizalomvesztés volt. Az európai vámok 90 napra való felfüggesztésének hírére aztán egy sor más eszközzel együtt a forint is ralizni kezdett. Az euróval szembeni árfolyama közel két százalékkal, 403 alá süllyedt, s ami az igazán érdekes, ezúttal a dollárral együtt erősödött a magyar deviza.

Trump keze a forintig is elér
Trump keze a forintig is elér
Fotó: Pixabay

Ezt azonban újabb éles váltás követte. A forint árfolyama ezúttal zuhanni kezdett, az euróval szemben már a 410-es szint felett is járt, s bár a hetet végül valamivel ezalatt zárta, a csütörtök reggelihez képest még így is csaknem 2 százalékkal gyengébb. Az új vámok hatályba lépésének felfüggesztése miatt ismét kedveltté vált dollár 10 egységgel állt erősebben a forinttal szemben a hétfői nyitáshoz képest, 360-on, míg a svájci frankért 434,13 helyett már 442,28-at kellett adni a bankközi devizapiacon.

S nagy kérdés, nem esik-e tovább a forint, annak hatására, hogy péntek este ugyan az amerikai Standard and Poor’s hitelminősítő nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott osztályzatán, a kilátásokat rontotta, ami egy leminősítésre utaló jel is lehet.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46390 45850 46400 +0,91% 46390 46400 8 624 057 550 HUF 2026-07-02 15:49:44
MOL 3820 3680 3840 +4,14% 3820 3826 2 238 325 604 HUF 2026-07-02 15:49:34
MTELEKOM 2668 2626 2684 +1,60% 2668 2670 431 913 148 HUF 2026-07-02 15:47:10
RICHTER 12260 12060 12270 +1,16% 12250 12260 401 796 470 HUF 2026-07-02 15:49:43
OPUS 359 355 361 +1,27% 356 360 1 259 840 HUF 2026-07-02 15:34:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG