3p
Tegnap egész szokatlan helyzet állt elő Amerikában: a teljes összeomlásból húzták vissza a piacot főleg ezzel a két papírral. A világ egyelőre azonban nem hatódott meg, Ázsia esett egy szépet és a DAX sem tör az ég felé, nem beszélve az olajról.

Tegnap minden jel arra mutatott, hogy óriási robajjal elesik az S&P 500 indexben az öt hónap alatt kiépült erős szint 1870 pont környékén. Már eleve nagy mélységben nyitott, és 2-3 óra alatt le is szakadt 1810 pontig, gyakorlatilag a 2014 végi mélypontig. Ezen a ponton a híres-nevezetes FANG részvények is csehül álltak, úgy nézett ki, hogy a Facebook és a Netflix is több év után először átesik a 200 napos mozgóátlagon.

Netflix. Hatalmas kanóc, gyönyörű mentés

Nos, ekkor jött a fordulat. Miután mindenki ezeket a papírokat figyeli árgus szemekkel, ezeket kezdték megszaggatni, akik meg akarták menteni a piacot. Gyorsan felhúzták őket a 200 napos fölé, közben egy kicsit az olajat is megtépték, és erre mindenki észveszejtve venni kezdett mindent. Az indexet fel is rángatták 1880 pontig, az előző napi záróárig.

Ez biztos, hogy egy mentési kísérlet volt, ilyen napon belüli összeomlásból, letörésből ekkorát magától, azaz a millió akarat hatására nem tud ugrani a piac. Erre utal az is, hogy ma már megint gyengélkednek az index határidők, és igazán semmi nem emelkedik. Ezek után igen érdekes lesz, hogy ma is meg lesz-e tartva a hatalmas szint, vagy győz a trend.

Facebook. A másik szép kanóc a piros vonal alatt

Az olaj, ami most kulcsszerepet játszik az egész folyamatban, nem tért magához, hiába rántottak rajta egyet tegnap. 27,40 a Brent, 28 dollár a WTI. Közben a rubel is mélypontjára esett, ami az újabb olajár mélypont tükrében teljesen érthető. Jól csinálják az oroszok, hogy hagyják mozogni a valutát, mert így a gazdaság gyorsabban és rugalmasabban tud alkalmazkodni az olajár alakulása által előállt helyzethez.

Ázsia nem hitte el az amerikai mentési kísérletet, az indexek szinte mind estek. Legnagyobb mértékben, 2,5 százalékkal a Nikkei, őt követte 2 százalékkal a Hang Seng és a Fülöp-szigetek indexe.

Európában tegnapi záró értékük környékén vannak a piacok, miután tegnap óriásit estek. A DAX 9410 pont, tegnap többször is megtesztelte az augusztusi és októberi, 9320 körüli mélypontot.

Friss árfolyamok >>>

A BUX a tegnapi csúnya nap után ma 0,4 százalékkal esik, az OTP 0,6 százalékkal van lejjebb, 5680 forinton. A Richter 5370 forint körül tartja tegnapi szintjét, így még mindig jóval a kitörési szint fölött van, viszonylag ütésálló a papír. A Mol 12 800 forinton már szerényebben néz ki, de ez teljesen érthető az olajáresés függvényében.

A forint remekül tartja magát a zord helyzetben, 314,80 az euróhoz képest. Ő a kedvenc, a zloty és a török líra tartósan gyengélkedik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42650 42650 43400 -0,02% 42620 42650 9 172 419 530 HUF 2026-11-05 15:46:52
MOL 4970 4954 5090 -2,55% 4974 4980 3 869 317 078 HUF 2026-11-05 15:46:23
MTELEKOM 2870 2870 2938 -1,71% 2870 2874 873 442 092 HUF 2026-11-05 15:46:02
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG