2p
Európában bizonytalan vagy mínuszos volt a tőzsdeindexek többsége, az USA-ban azonban folytatódik a rali. Az arab országokkal kötendő fegyverszállítási megállapodások nyomán főleg a hadiipari részvények mentek fel. A dollár gyengécske, erős viszont a forint.
Amerikai tank 2015 májusában egy lettországi hadgyakorlaton. Fotó: EPA/Valda Kalnina

Bár a befektetők továbbra is árgus szemmel figyelik a Trump elnök esetleges leváltásáról szóló híreket, a piacok megnyugodtak. Az európai részvénypiacnak nem tett jót az euró erősödése, a német és francia indexek pár ponttal estek, a brit viszont emelkedett.

Az USA tőzsdéi nagyon szépen emelkednek, az S&P 500 és a Dow Jones 0,5, a Nasdaq 0,7 százalékos pluszban van hat óra után. A Marketwatch azt írta, főleg a hadiipari részvények mentek fel, mert Donald Trump hadiipari szállításokról egyezett meg a Közel-Keleten, ugyanakkor kételkednek is abban, hogy ezek mellett az olajárak mellett ki tudják-e majd fizetni a számlát például a szaúdiak.

Itthon a BUX index sokáig szerény mínuszban volt, de délután pluszba tudott kapaszkodni. Így pár ponttal megdöntötte pénteken felállított rekordját. Az OTP és a Mol csak 1-1 ezrelékkel emelkedett, 22 350 és 8918 forintra, a Richter 0,3 százalékkal esett 7060-ra. A Telekom, amely minden nap saját részvények vásárlását jelenti be, 1,1 százalékkal 469-re erősödött. (További árfolyamokat itt talál>>>>>>.)

Június végén jöhet hír az OTP újabb felvásárlásáról – mondta el Wolf László vezérigazgató-helyettes a Reuters konferenciáján a KBC Equitas szerint. Egyébként a Splitska Banka felvásárlásának lezárásánál mondták el, hogy a Banca Romanesca az OTP tulajdonába kerülhet, most a határidő is ismertté vált. „Ennek kapcsán 7-8 százalékos lehet majd az OTP román részesedése” – teszik hozzá.

A forint szilárd, 308,50 volt az euró, annyi, mint péntek este. Pedig gyengült a złoty és a cseh korona. A dollár tovább gyengélkedik, ami jót tesz a nyersanyagoknak, drágult az arany, az ezüst, az olaj. A héten lesz a várva várt OPEC-találkozó. (Erről az Equilor blogja írt bővebben.) Két százalékkal ment fel az amerikai gáz, amelyről nemrég itt írtunk.

Megőrülnek a kriptopénzekért, a bitcoin újabb 10, az ether 17 százalékkal drágult.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG