3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A válság nem mindenkinek rossz, erről árulkodik az egy nap alatt húsz százalékkal dráguló Opus részvényárfolyama. A világ legtöbb tőzsdéjét az töltötte el optimizmussal ma, hogy több országban tetőzni látszik a járvány. Itthon is emelkedett a BUX, de az OTP némileg visszahúzta. A forint erősebb lett.

Miután egyes olasz ,spanyol, francia, német adatok azt mutatják, hogy Európában nemsokára tetőzhet a járvány, és talán lassan az USA néhány területén is, ma komoly optimizmus lett úrrá a világ tőzsdéin. Tízezer pont felett jár a DAX index, ami 5,7 százalékos ugrás, de a francia mutató is 4,6 százalékkal emelkedett. A varsói tőzsde indexe is öt százalékkal megy fel. Az amerikai indexek is szép, öt százalék körüli pluszban járnak.

A koronavírus gazdasági hatását egyre többen próbálják tompítani a Bloomberg hírlevele szerint. Japánban Shinzo Abe miniszterelnök kormánya kétfázisú ösztönző csomagot indít a munkavállalók és a vállalkozások támogatására. Az ország úgy tűnik, bevezeti a vészhelyzetet a leginkább sújtott területeken. Szingapúr bemutatta a harmadik gazdaságélénkítő csomagot. A spanyol kormány pedig azt tervezi, hogy hamarosan alapjövedelmet vezet be.

Olajkút (Pixabay)
Olajkút (Pixabay)

Nancy Pelosi, a Fehér Ház szóvivője reméli, hogy „a hónap későbbi szakaszában” fogják bemutatni a következő amerikai ösztönző csomagot. Az EU pénzügyminiszterei holnap ülésre készülnek, hogy konszenzust érjenek az egész régióra kiterjedő gazdaságmentési tervekkel kapcsolatban.

OTP le, Mészáros fel

Itthon a BUX index 1,8 százalékkal emelkedett, csak az OTP három százalékos esése lóg ki a képből. A bank újabb különadók elé néz. A Mol 4,4, a Richter 4,8, az Opus 19,5 százalékkal ugrott meg. A befektetők a jelek szerint arra számítanak, hogy a kormányközeli cégek különösen jól keresnek majd a kormány gazdaságmentő csomagján. A Mészáros-cég egyébként vásárolja is saját részvényeit. A forint erősödött ma, az euró 363,80, 1,7 forinttal olcsóbb a péntek estinél.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

A videokonferencia-alkalmazásáról híres, az utóbbi hetekben tízmilliók által felfedezett Zoom (ZM) ma is nagyot esik, mivel egyesek szerint a cég nem elég gondot fordít az adatbiztonságra. A részvény hét százalékkal zuhan. Egyébként nem szabad összetéveszteni egy hasonló nevű, ZOOM tickerkódú céggel, amint arra az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) is figyelmeztetett. (Lásd cikkünket: Főleg az időseket célozzák meg az elharapódzó koronavírus-csalások)

Ismét öntenek az aranyöntödék

Jó passzban vannak a nemesfémek, az arany árfolyama ma 2,8, az ezüsté 3,6 százalékkal feljebb van. A ralit főleg az a várakozás táplálja, hogy még sokáig alacsonyak lesznek a kamatok. A fizikai fémek iránti kereslet is erős, ezért érdekes, hogy a svájci aranyöntő, finomító műhelyek részben újra felvették a munkát az N-Tv.de szerint. Az arany egyes fizikai formáiból, például meghatározott súlyú aranyrudakból mutatkozó hiány már zavarokat okozott a másodlagos aranybefektetések, egyes értékpapírok körében. Az értékpapírok fedezetéül szolgáló, fizikailag kikért aranyrudakat nem mindig lehetett megfelelőképpen leszállítani.

Az olaj a hajnali 11 százalékos zuhanás után csendesebb esésbe váltott, 4-6 százalékos mínuszban van. A befektetők várják a híreket a kilátásba hozott orosz-szaúdi megállapodásról (OPEC+). Vannak, akik már az OPEC++ csoportot emlegetik, ahol az amerikaiak is beszállnának az egyezkedésbe.

A WTI típusú kőolaj ára (Tradingview.com)
A WTI típusú kőolaj ára (Tradingview.com)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG