2p

Komoly eséssel zárult a csütörtöki kereskedés.

A BUX 662,61 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 42 932,61 ponton fejezte be a napot. A Budapesti Értéktőzsde forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

 Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője erőteljesnek nevezte a BÉT csütörtöki esését, mivel az európai részvénypiacok indexei csak kis mértékben csökkentek. Bosnyák Zsolt a kedvezőtlen adatokat a korlátozások napközben bejelentett kiterjesztésével magyarázta.

A szigorítás az összes vezető részvény árfolyamát visszafogta, de a BUX csökkenését a két nagy kibocsátó gyengülése okozta. A Mol és az OTP a szakember szerint különösen érzékeny a mostani helyzetre, így nem véletlen, hogy jelentős visszaeséssel zártak.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

  • A Mol árfolyama 48 forinttal, 2,17 százalékkal 2162 forintra csökkent, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,37 százalékkal 13 180 forintra esett, forgalmuk 12,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 409 forinton zárt a papír, forgalma 284,2 millió forint volt.
  •  A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8390 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42370 41700 42680 +1,75% 42360 42370 10 039 016 920 HUF 2026-10-13 11:39:47
MOL 4900 4858 4950 -1,53% 4900 4904 1 488 230 674 HUF 2026-10-13 11:39:03
MTELEKOM 2588 2530 2590 +2,29% 2588 2592 143 964 276 HUF 2026-10-13 11:37:58
RICHTER 12380 12290 12400 +0,24% 12340 12380 156 340 650 HUF 2026-10-13 11:28:55
OPUS 227 227 240 -4,21% 227 227 20 716 567 HUF 2026-10-13 11:37:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG