1p

A BUX 369,59 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 44 046,56 ponton zárta a napot.

A Budapesti Értéktőzsde forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kedvezőtlen a nemzetközi hangulat, az eladási hullám a magyar tőzsdét is érintette, a BUX alacsony forgalom mellett mínuszban zárt.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

A  hazai részvényindex kissé alulteljesített, amit nagyrészt az OTP gyenge teljesítménye okozott; a szakértő szerint a befektetőket kedvezőtlenül érintették a koronavírus-járvány harmadik hazai hullámáról szóló hírek.

 

  • A Mol árfolyama nem változott, 2240 forint volt, forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
  • Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,84 százalékkal 13 340 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
  •  A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,23 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 408,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,51 százalékkal 8720 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
     

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42010 41500 42160 +0,67% 41970 42010 3 304 573 100 HUF 2026-04-28 11:18:22
MOL 4076 4050 4120 +0,84% 4072 4082 377 240 958 HUF 2026-04-28 11:17:19
MTELEKOM 2502 2500 2520 +0,24% 2502 2510 165 894 204 HUF 2026-04-28 11:16:35
RICHTER 12910 12870 13080 -0,84% 12900 12910 377 932 090 HUF 2026-04-28 11:13:10
OPUS 276 271 298 -7,69% 277 280 169 992 835 HUF 2026-04-28 11:16:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG