3p

Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,13 pontos emelkedéssel, 129 734,96 ponton nyitott csütörtökön.

A szerdai záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

Vegyesen indult a kereskedés csütörtökön az európai részvénypiacokon. Az olajár ismét emelkedésnek indult, az arany ára kissé csökkent.

A STOXX 600 index 0,08 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést. Az Euro Stoxx 50 index 0,28 százalékkal mérséklődött. A londoni FTSE 100 index ezzel szemben 0,30 százalékkal emelkedett. A frankfurti DAX index 0,06 százalékos mínuszban nyitott, míg a párizsi CAC 40 index 0,16 százalékkal gyengült. A milánói FTSE MIB index 0,09 százalékkal került lejjebb, miközben a madridi IBEX 35 index 0,29 százalékos emelkedést mutatott a nyitásban.

A szerdai részvénypiaci emelkedést – amelyet az iráni tűzszünet híre és az olajárak esése támogatott – csütörtökön óvatosabb kereskedés követte, a befektetők kockázatkerülőbb pozíciókat vettek fel. Elemzők szerint a piacok rendkívül érzékenyen reagálnak minden, a közel-keleti helyzetre vonatkozó hírre, különösen a Hormuzi-szoros esetleges újranyitására vagy további katonai eszkalációra.

A nemzetközi befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségek határozzák meg. A korábban bejelentett amerikai-iráni tűzszünet tartóssága megkérdőjeleződött, miután Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre Libanonban, miközben Teherán szerint a megállapodás több pontja is sérült. A Hormuzi-szoros – amely a globális olaj- és gázszállítás mintegy ötödét bonyolítja – továbbra is nagyrészt zárva maradt, ami ismét felfelé hajtotta az olajárakat, és erősítette az inflációs aggodalmakat.

A piacok figyelme az amerikai inflációs adatokra, valamint az európai – különösen a német – külkereskedelmi statisztikákra irányul.

Csütörtök reggel az árupiacokon az olajárak emelkedtek: a WTI nyersolaj jegyzése 97,77 dolláron állt, ami 3,56 százalékos növekedés, míg az északi-tengeri Brent olaj ára 97,22 dollár volt, 2,61 százalék erősödéssel.

Az arany spot ára 4709,50 dolláron alakult, ami 0,21 százalékos csökkenésnek felel meg. A dollárindex 99,07 ponton állt, ami 0,03 százalékos emelkedést tükröz, miközben az euró/dollár árfolyam 1,1662-n stagnált, érdemi változás nélkül.

Árfolyam

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45630 45360 46250 -1,02% 45630 45660 3 855 159 100 HUF 2026-07-22 13:52:33
MOL 4332 4298 4346 +0,09% 4326 4332 718 407 038 HUF 2026-07-22 13:52:34
MTELEKOM 2658 2650 2678 -0,23% 2650 2658 134 868 126 HUF 2026-07-22 13:50:37
RICHTER 11710 11650 11870 -0,59% 11710 11730 587 078 970 HUF 2026-07-22 13:52:14
OPUS 366 358 366 +2,09% 360 366 4 492 108 HUF 2026-07-22 13:18:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG