6p
A kriptodevizák már régen nemcsak a pénzátutalásról, sőt nem is a befektetésekről szólnak, hanem nyilvántartásokra, okos szerződésekre, üzletek tető alá hozására is használják és egyre inkább használni fogják a technológiát. Ám nagyon nehezen használható még, nem felhasználóbarát, hiányzik valami nagy áttörés, ami az átlagemberhez is végre közel hozza.

A Blockchain Budapest nevű konferencián amellett, hogy a lehetőségeit taglalták, több előadó is hiányolta, hogy a blokklánc technológia az átlagember számára is használható legyen.

Petrovics Péter vállalkozó, az Iwiw egyik alapítója szerint, aki most az Augmint nevű kriptodevizán dolgozik, minden kriptopénz-átutalás egy okosszerződés. Az okos szerződések ennél jóval bonyolultabbak is lehetnek, például ha akkor történhet egy kifizetés, ha öt meghatározott személyből három azt aláírja.

Az okos szerződéseknél bárki írhat olyat a blokkláncra, a szerződések publikusak és bárki által megvizsgálhatóak lesznek. A szerződések kriptográfiailag megváltoztathatatlanok, illetve csak az eredeti szerződés létrehozásával megegyezően lehet átírni. A szerződésekhez pénzegyenlegek tartozhatnak. A felek nem kell hogy ismerjék egymást a szerződés létrehozásához.

Érdekelnek a kriptodevizák, de nem tudod, hogy megbízhatóak-e? A Privátbankár.hu befektetői szemináriumán erről is szó lesz, regisztrálj most, mielőtt elfogynak a helyek! >>>>

Tandíjat okos szerződéssel?

Külső fél viszont nem tud beavatkozni, felügyeleti szervre sincsen szükség. Nincs partnerkockázat, nem mehet csődbe a másik fél.

Az előadó példája szerint egy életjáradék alapítása esetén a szerződés nem enged senkinek sem hozzáférést az összeghez, csak a címzettnek, és csak a megfelelő időben. Senki nem férhet hozzá, otthonról intézhető, nem kell hozzá ügyvéd vagy más szakember. Ilyen lehet például az egyetemistáknak havonta folyósított összeg.

Ingatlantól műkincsekig

Vagy ha az ingatlannyilvántartás a blokkláncon van, akkor az ingatlaneladásra okos szerződést lehet létre hozni. Az eladáskor egyszerre történik meg a pénz cseréje és az ingatlan átírása, nincs például olyan kockázat, hogy kétszer adják el az ingatlant. De a blokkláncra lényegében bárminek a tulajdonjoga felkerülhet, például műkincseké vagy aranyé is. Az adásvételhez nem kell harmadik fél, a földhivatalok, tőzsdék feleslegessé válhatnak.

Blokkláncot a bírónak

Hasonlót érzek a blokklánccal kapcsolatban is, mint annak idején az internettel: nagyon jó, bár még nem tudjuk pontosan, mire lehet használni – mondta el a szakember. Annak idején sem tudtuk, hogy két évtizeddel később az egész életünket az interneten éljük majd, ott barátkozunk, dolgozunk, ott használjunk a bankunkat stb.

Ki dönti el, hogy teljesült-e a blokkláncban rögzített szerződés? Például megérkezett-e az áru, vagy elveszett? Ez az egyik legnagyobb probléma. A szakértő szerint úgy kell megírni a szerződést, hogy ezeket az eseteket is kezelni tudja. Például arbitrátorokat (döntőbírókat) lehet felkérni.

Hol az átlagember-interfész?

Ismét új szót tanulhatunk: “coinológiáról” beszélt Czeglédi Tamás, a Blockchaineum szakértője. Ez a terület a különböző érmék, tokenek vásárlásával, tárolásával, az ezzel kapcsolatos kihívásokkal foglalkozik. De hol a felhasználói élmény? – tette fel a kérdést. A hackerek, számítógép-őrültek világából jött a blokklánc, több tudományterület határáról érkezett, és megoldásai ma még egyáltalán nem felhasználó-barátak. Rengeteg új fogalommal kell megismerkednie annak, aki ezzel kezd foglalkozni. Hol az átlagember-interfész?

Miért fontos a bitcoin-árfolyam? Czeglédi szerint olyan, mint a Despacito, mindenki hallgatja, de senki sem szereti. Az ellenzői szerint az eddiginél is jobban ki fog pukkadni a lufi, a hardcore programozók, informatikusok szerint meg nem elég fejlett a technológia. De ha nem lett volna 20 ezer dollár az árfolyam, tized annyi embert sem érdekelne az egész, így az árfolyam igenis fontos hajtóerő.

Kell egy nagy áttörés

Debreczeni Barnabás, a hazai kriptoágazat egyik úttörője szerint hiányzik a “Netscape-pillanat” a kriptovilágban: egy olyan döntő felhasználói élmény, áttörés, amire aztán lehet építeni sok minden mást is. (A Netscape-böngésző forradalmasította annak idején a webes böngészést – a szerk.)

Amíg nem tudok olcsón, gyorsan másnak pénzt küldeni, addig nincs értelme az okos szerződésekről sem beszélni. Könnyen használható kriptopénzek kellenek, ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát, amit az átlagember is használni tud.

A szabályozók, hatóságok feladata Debreczeni Barnabás szerint az lenne, hogy biztosítsa, a közvetítők megbízhatóak. Ahogy nem fog a bank vagy brókercég eltűnni a pénzünkkel, úgy a kriptopénz-programozók, vállalkozások sem fognak átverni minket.

Könnyen nevet a buborékokon

A kripto-buborék kipukkadásával kapcsolatban Debreczeni elmesélte, hogy amikor egy korábbi buborék tetején, 32 dolláron vásárolt bitcoint, és az visszaesett a töredékére, akkor mindenki lehülyézte érte. De ő megtartotta hosszú távon. Amikor a mobiltelefonokat vagy a közösségi oldalakat csak a népesség egy százaléka használta, akkor mindenki fanyalgott, hogy még sehol sem vagyunk. Most, amikor csak a népesség egy százaléka használ kriptopénzeket, akkor mindenki azt kiáltja: buborék.

Az autóm kriptoszámlája

Az ICO-k fantasztikus lehetőséget jelentenek a vállalkozók számára, de várható a szabályozásuk. A szabályozók még csak most kezdték el éppen hogy felfogni, hogy mi is ez az egész. Ma már egy számítógép is hozzájárulhat a gazdasághoz. A mosógépek licitálhatnak majd az áramra, az önvezető autóm személyeket szállíthat.

Ez gyorsabban fog bekövetkezni, mint hogy a döntéshozók felkészülhetnek rá. Egy szoftvernek vagy egy tárgynak is lehetnek majd pénzügyi funkciói, egy autónak is lesz kriptoszámlája, a bankszámlák akár meg is szűnhetnek. Ha az autómnak nem lesz négy év múlva kriptoszámlája, akkor én fogok neki csinálni – mondta Debreczeni.

ATM-kivét két nap alatt

Aki szerint a világ infrastruktúrája néhány év múlva a blokkláncra fog épülni. Ma olyan boom, forradalom kezdődik, mint a nyolcvanas években az informatikában, csak most már nincsen helyhez kötve – állítja a szakember.

Hogyan történik a forintfelvétel a hazai bitcoin-automatákból most, hogy a bitcoin-tranzakciók lassúak? – tették fel a kérdést a hazai ATM-eket is üzemeltető szakembernek. Szerinte egy QR-kód beszkennelésével el kell küldeni bitcoin-számlánkról a megfelelő összeget, majd SMS-ben érkezik telefonunkra az új kód, amelyben értesítenek a tranzakció visszaigazolásáról, és amellyel kivehető a pénz. Ez jó esetben 10 perces, rossz esetben 1-2 napos művelet is lehet a jelenlegi viszonyok között.

(A sebesség problémája azonban más kriptodevizáknál nem lép fel, és megoldásán a bitcoinnál is dolgoznak – a szerk.)

(A konferenciáról, a blokklánc-technológia jövőjéről írtunk még itt is.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG