2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megvadult az olajár, begyorsult az emelkedés, a Brent típus új 3 és fél éves csúcsot ért el. Jó a hangulat az ázsiai tőzsdéken, Európában nincs mozgás, nálunk kisebb esés mutatkozik, igaz, tegnap nagyot mentünk. A svájci frank újra büszkén csücsül a 2015 előtti szinten, ahol oly sokáig tartotta a jegybank, de aztán nem bírt vele.

Meglódult az olajár, pedig úgy tűnt, hogy a szíriai rakétacsapás után lefelé veszi az irányt. Hogy vannak-e konkrét félelmek például Iránnal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen több a vevő, mint az eladó (mondjuk sokan shortoltak, esést várva, és most kirázza őket a piac), azt nehéz megállapítani. A Brent mindenesetre 74 dollár fölé emelkedett, ezen a szinten pedig 2014 óta nem járt.

Brent olaj

A tőzsdék ugyanakkor elcsendesedtek, az amerikai indexek alig mozdultak, egyedi részvényekben viszont vannak érdekességek. Az Amazon kiheverte az elnöki bírálatot és erősödni kezdett, két nap alatt 1450-ről 1528 dollárig emelkedett, így nincs is messze a korábbi 1600 dolláros csúcstól.

Ugyancsak remekel a Netflix: a jó negyedéves eredmény után örökös csúcson az ár, 335 dolláron, így idén közel 80 százalékkal emelkedett. Bejött a cég elképzelése: immár az amerikai után a nemzetközi közönséget is meghódítja, negyedévente 5 millió új előfizetőt szerez Amerikán kívül.

Netflix

Ázsiában szépen emelkedtek a börzék, Európában azonban semmi mozgás, a BÉT-en a tegnapi nagy rali után ma kisebb visszaesés tapasztalható. A Mol és az OTP egyaránt 0,4 százalékkal csökken 3052 illetve 11 390 forintig.

A svájci frank elérte azt a szintet, melyet a svájci jegybank 3 és fél éven át tartott, mindhiába: végül elmenekült és az árfolyam felrobbant (az euró oldaláról nézve összeomlott). Most, amint ez a grafikonon is látszik, visszatért oda.

Euró/svájci frank, 10 év

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41860 41660 42190 +0,14% 41860 41880 4 954 178 960 HUF 2026-11-02 15:20:25
MOL 4956 4940 5020 -0,88% 4946 4964 1 103 466 653 HUF 2026-11-02 15:19:55
MTELEKOM 2860 2790 2878 +2,14% 2854 2860 1 145 324 334 HUF 2026-11-02 15:18:26
RICHTER 12920 12730 13080 -0,23% 12890 12920 674 575 540 HUF 2026-11-02 15:18:32
OPUS 192 190 201 -1,84% 191 192 37 733 279 HUF 2026-11-02 15:13:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG