2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Javulnak az európai kilátások, a háború azonban minderre árnyékot vet. Az OTP megszenvedi a devizahiteles-sztorit, Japánban kilőttek az építőipari cégek az olimpiarendezés hírére.

Újra lehet bízni Európában - csak a háború ne lenne

A Telekom fel, az OTP lehúzza a BUX-otA BUX 0,02 százalékos pluszban nyitott, továbbra sincs messze a tegnapi záróártól, a Magyar Telekom emelkedését az OTP gyengélkedése ellensúlyozza, melynek hátterében elsősorban a devizahitelek körüli kálvária áll.

Friss árfolyamok >>

Javulnak az európai gazdaság kilátásai, a fellendülésben bízva egyre több amerikai befektető jelenik meg az európai piacokon, ugyanakkor továbbra is komoly bizonytalansági tényező a Szíria elleni esetleges amerikai katonai csapás, amely feszültséget okoz az amerikai-orosz viszonyban.

Végül a nyitásban - a szakértői várakozásokkal szemben - a negatív tényezők kerültek túlsúlyba: a londoni FTSE-100 0,04 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,11 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,21 százalékkal esett a piacnyitást követő percekben.

Olimpiai hangulatban a japánok

Tokióban a Nikkei225 index 2,44 százalékos, 338,19 pontos emelkedéssel 14 199 ponton zárt. A hangulatot javította, hogy az előzetesen becsültnél sokkal gyorsabban - éves összehasonlításban 3,8 százalékkal - nőtt a japán GDP a második negyedévben. A befektetők emellett a hétfői kereskedésben reagáltak arra a hétvégi hírre, hogy Tokió nyerte el a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát. Különösen nagyot - 7-10 százalékot - javultak egyes építőipari és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó vállalatok papírjai. Az olimpiai rendezés egyes számítások szerint a következő hét évben évi 30 milliárd dollárral növelheti a japán gazdaság teljesítményét.

A friss adatok szerint a fogyasztói árak Kínában éves összevetésben 2,6 százalékkal nőttek, lassabban, mint júliusban (2,7 százalék). Ezzel egyidejűleg lassult a termelői árak deflációja, augusztusban 1,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Júliushoz képest azonban már 0,5 százalékos növekedést mértek, ami a kereslet élénkülésére utal.

Mindez - a vártnál jobb exportadatokkal és beszerzésimenedzser-indexszel együtt - arra enged következtetni szakértők szerint, hogy stabilizálódik a kínai gazdaság. A kép kedden lesz teljes, miután Kínában közlik az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és a beruházások legfrissebb adatait.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35950 35950 37190 -0,83% 0 0 16 104 709 070 HUF 2026-03-20 17:05:29
MOL 3916 3880 3940 +2,78% 0 0 10 915 840 100 HUF 2026-03-20 17:08:16
MTELEKOM 2010 2005 2045 0,00% 0 0 3 342 475 165 HUF 2026-03-20 17:05:08
RICHTER 11740 11620 11820 +0,43% 0 0 4 508 189 910 HUF 2026-03-20 17:13:00
OPUS 495 495 509 -0,80% 0 0 647 131 189 HUF 2026-03-20 17:14:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol szárnyalása húzta pluszba a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,13 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 122 107,32 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felmegy a vérnyomása, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:22
Megint csúnyán gyengült a magyar fizetőeszköz.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 16:01
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 11:46
A Mol-árfolyam 2,2 százalékkal emelkedett délelőttig, és közelít a 3900 forintos szint felé. 
Részvény / Deviza / Áru Nagy szükségünk van ezekre az elátkozott befektetésekre
Eidenpenz József | 2026. március 20. 09:56
Követték-e az olajcégek az olajár robbanását? Hogyan érdemes profitálni a fekete aranyból? Miért vannak az olajrészvények feketelistán? Hogyan jártak a Mol-részvényesek az olajársokk nyomán? Mely módokon fektethet be most egy kisbefektető?
Részvény / Deviza / Áru Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:43
A Richter csütörtökön lefordult az ellenállási szintről és a 30 napos mozgóátlag sem tudta megtartani, a Mol viszont közeledett az ellenállási szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 07:29
Visszatért a dollár-forint árfolyam a 340 alatti szintre péntek reggelre, az euró-forint árfolyam pedig ismét 390-nel kezdődik. Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 06:27
A Dow Jones 0,44 százalékkal esett vissza, emellett az S&P 500 és a Nasdaq Composite mutatói is csökkentek.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG