6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának kamatdöntése szokás szerint 2 órakor válik ismertté, amely előtt, reggel óta a hazai fizetőeszköz lassan, de biztosan gyengül az euróval szemben. A tőzsdék emelkednek, az olaj és a kriptoeszközök is drágulnak, ezzel szemben a gáz és az arany gyengül. Kedd délhez közeledve így álltak a pénz- és tőkepiacok.

A tengerentúli piacok hétfőn zárva tartottak, de Európában nagyobb emelkedést láthattunk, miután Donald Trump vasárnap bejelentette, hogy elhalasztja az EU elleni 50 százalékos vám bevezetését, és folytatódnak a tárgyalások.

A kedd reggel elsőként kinyitott távol-keleti tőzsdék vegyesen tudták le május utolsó hetének második napját. Míg a japán Nikkei 0,51, a hongkongi HSI 0,43 százalékos emelkedéssel vonult nyugovóra, addig a sanghaji 0,18 százalékkal csökkent.

Európa viszont az amerikai-EU-s feszültség enyhülésére egységesen szárnyalással reagált, a frankfurti DAX rekordot döntött, délhez közeledve 0,72 százalékkal állt magasabban a hétfői záróértékénél, míg a londoni FTSE 1,09, a párizsi CAC-40 pedig 0,24 százalékkal.

Árfolyam

Budapest is szépen teljesített, a BUX 0,41 százalékos emelkedéséhez az értékét csaknem teljes egészében meghatározó hazai blue chipek közül az OTP Bank árfolyama 0,29, a Magyar Telekom 1,04, a Mol 0,51, a 4iG 2,55 százalékkal ment feljebb, csak a Richter lógott ki a sorból a maga 0,19 százalékos csökkenésével.

Telekom: rendkívüli közgyűlés dönt a szétválásról

A Magyar Telekom június 26-án tartja rendkívüli közgyűlését, ahol a tornyok (passzív mobil infrastruktúra) leválasztásáról döntenek. A szétválás tervezett határideje 2025. október vége. A létrejövő új torony cég tőkéje 52,6 milliárd forint (ebből 5 millió forint készpénz), míg a tovább működő Magyar Telekomé 1420,6 milliárd forint. A leválasztandó egység mérete elég kicsi, így nincs érdemi hatása a távközlési részvények értékeltségére. A Telekom egyébként folytatta a sajátrészvény-vásárlást. A pénteki kereskedésben 326 780 darab részvényt vásárolt a társaság, az átlagár 1730,73 forinton alakult.

Az euró-dollárárfolyam ismét 1,14 alatt van a zöldhasú keddi enyhe erősödését követően, ami az Erste elemzői szerint az EU-val szembeni vámok elhalasztásának hatása lehet. Az amerikai fiskális nehézségek azonban továbbra is nyomást gyakorolnak az árfolyamra. Kedden Európából a francia harmonizált fogyasztóiár-index, a tengerentúlról pedig többek között a Conference Board fogyasztói bizalmi index alakulása okozhat némi elmozdulást.

Lagarde növelné az euró súlyát

Az Európai Központi Bank elnöke szerint Trump politikája jó lehetőséget jelent az euró nemzetközi súlyának növelésére, például a nemzetközi tartalék devizákon belül – idézi az Erste. Jelenleg a nemzetközi tartalékok 57,4 százaléka dollár és csak 20 százaléka euró, ezt az arányt szeretné Lagarde növelni. Az elmúlt években a dollár súlya némileg csökkent, hiszen 2017-ben még 67,7 százalék volt a dollár aránya, de ebből az euró csak minimálisan, 70 bázispontot tudott profitálni az elmúlt években.

404 forint fölé gyengült a forint az euróval szemben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedd délutáni kamatdöntő ülését megelőzően. Az elemzők véleménye egységes, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor Elemzői Konszenzusa szerint az MNB tarthatja az alapkamatot.

Ismét kamatemelést emlegetett a japán jegybank elnöke

Kazuo Ueda szerint most azt kell felmérni, hogy az emelkedő élelmiszerárak milyen hatással lesznek az inflációra, és mikor enyhül a nyomás. Tekintettel arra, hogy az infláció most sokkal közelebb van a jegybanki célszinthez, mint az elmúlt években, gondos körültekintést igényel a monetáris politika átalakítása – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Amennyiben a japán gazdasági folyamatok a várakozásoknak megfelelően javulnak a következő időszakban, folytatódni fog a kamatemelési ciklus. A következő kamatdöntő ülést június 18-án tartja a Bank of Japan, a piaci árazások alapján a következő kamatemelésre szeptember közepén vagy október végén kerülhet sor.

Kisebb visszacsúszás mutatkozik az olajpiacokon, a befektetők az OPEC+ ülésére fókuszálhatnak, ahol a várakozások alapján akár további kitermelés-növelés mellett tehetik le a voksukat a tagok – írja a K&H Értékpapír. Emellett az iráni nukleáris program tárgyalására is figyelhetnek a piaci szereplők, hiszen ez akár az iráni szankciók lazítását képezheti. Mind a WTI, mind a Brent így 60-70 dollár közötti szinteken mozog, nagy lendületet nem tudnak venni az olajárak, de a gyorsabb ütemű csökkenő tendencia is megtörni látszik.

A nemzetközi gázügyletek elszámolásánál irányadó TTF-típus gyengült, a rotterdami árutőzsdén 0,3 százalékkal állt lejjebb a hétfői záróértékéhez képest, de még 37 euró felett.

Az arany ára a dollár enyhe erősödését követően némileg csökkent, unciánként 3300 dollár alá. A június 15-17. között tartandó G7 csúcstalálkozóig Japán és az EU-n belül Németország is igyekszik tető alá hozni a vámokról szóló megegyezést az Egyesült Államokkal, aminek a sikeressége az Erste elemzői szerint rövidtávon negatívan hathat az árfolyamra.

A kriptoeszközök árfolyama egységesen emelkedik. A legjobban az etheré, amely délhez közeledve 4 százalékkal állt magasabban a hétfői záráshoz képest, 2645 dolláron, a solana 0,84, a bitcoin 0,62 százalékkal került feljebb, 175, illetve 109 770 dollárra.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Leépítéseket hajt végre a Volvo

A svéd autógyártó bejelentette, hogy 3000 munkahelyet szüntet meg költségcsökkentés céljából – írja az Equilor. A döntés része egy 18 milliárd svéd koronás pénzügyi tervnek, amelyet április végén indítottak el. A leépítések főként Svédországban dolgozó irodai alkalmazottakat érintik, ami az irodai munkaerő 15 százalékát jelenti. Håkan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója szerint ezek nehéz, de szükséges lépések a vállalat ellenálló képességének növelése érdekében. A globális autóipar kihívásokkal küzd, ezért a Volvo célja, hogy javítsa pénzügyi helyzetét és csökkentse költségeit. A vállalat összesen 1000 tanácsadói, 200 svédországi és további globális pozíciót számol fel. A Volvo emellett visszavonta pénzügyi előrejelzését 2025-re és 2026-ra a vámháborús bizonytalanság miatt. Ezzel együtt is a Volvo továbbra is elkötelezett az elektromos autók iránt, bár rugalmasabbá vált piaci stratégiája.

Kilőtt a Thyssenkrupp az átalakítás hírére

Több, mint 7 százalékot emelkedett a hétfői kereskedésben a Thyssenkrupp arra a hírre, hogy a társaságot az eddigi konglomerátum helyett egy holdingtársasággá alakítanák át. Ennek keretében az üzletágakat részben értékesítenék, de így is többségi tulajdonos maradna a Thyssenkrupp. Ez alól kivétel az acélgyártás, ahol 50 százalék alatti részesedéssel terveznek. A részletes tervet szeptember végéig fogja bemutatni a menedzsment.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG