5p
Látványosan jó éve volt a kínai tőzsdei vállalatoknak 2017-ben – vajon 2018-ban is meg tudják ismételni a teljesítményt? A Fidelity International portfóliómenedzsere szerint újabb erős év vár rájuk, de vannak különösen ígéretes ágazatok – hogyan kereshetünk rajtuk pénzt? És hogy lehet örülni annak, hogy a korábbinál lassabban nő a kínai gazdaság?
EPA/Alex Hofford

Raymond Ma, a Fidelity International Hongkongban állomásozó, több mint 15 évnyi befektetői tapasztalattal rendelkező portfólió menedzsere a kínai részvények 2018-as kilátásait elemezte.

A 2017-ben látványosan felülteljesítette a világpiacot a kínai tőzsde. A stabil makrogazdasági adatoknak, a felfelé korrigáló jövedelemvárakozásoknak és a reális értékeltségeknek köszönhetően 2018 újabb erős év lehet a kínai részvények számára.

Lassabban nő majd a gazdaság, de ez jó hír

Raymond Ma

Ami a makrogazdaságot illeti, a kínai kormány a konkrét növekedési célok helyett a növekedés minőségének javítására és kiegyensúlyozott fejlődés megvalósítására helyezi át a hangsúlyt. Emiatt Kína növekedése a következő években némileg visszafogottabbá válhat, ahogy a gazdaságban a befektetések és a külső kereslet helyét a belföldi fogyasztás kezdi átvenni.

A Fidelity szerint összességében Kína fogyasztásának növekedése továbbra is egészséges ütemű lesz, és 2018-ban is meghaladja majd a GDP-növekedés és a befektetések ütemét. Ebben segítségére lesz a stabil munkaerő-piac, az erőteljes jövedelemnövekedés és a fogyasztók igényeinek folyamatos növekedése.

Újabb nagyon jó év vár a kínai cégekre

A kínai cégek 2018-ban a lendületes makrogazdasági növekedésnek és a mérsékelt inflációval jellemezhető környezetnek köszönhetően várhatóan 13-17%-os növekedést fognak felmutatni. A kínálati oldalon tapasztalható reformok folytatódása tovább javítja Kína termelési hatékonyságát és a vállalati jövedelmeket is. Komoly támogatást nyújt majd a vállalati tőkekiadások emelkedésére utaló trend is. Az „új Kína” ágazatok, például az internet, az e-kereskedelem, a fogyasztási cikkek és a biztosítások terén fog végbemenni a legnagyobb mértékű tartós növekedés. A felfelé módosított jövedelemvárakozások továbbra is gondoskodnak a kedvező piaci hangulatról.

A kínai értékeltségek reálisnak tűnnekAz értékeltségekről azt kell tudni, hogy az MSCI China Index jelenleg 14,2-szeres 12-havi jövőbeli árfolyam/nyereség ráta mellett forog, a nyereségnövekedés mértéke pedig 13-17% körül mozog. Ez historikus mércével reálisnak mondható, és a többi globális és regionális indexhez képest az is marad.

Nem kell azért mélyre ásni, ha veszélyeket és kockázatokat keresünk

A globális befektetőknek 2018-ban is a geopolitikai kockázatok okozzák majd a legtöbb fejfájást; 2018-ban főleg Észak-Korea rakéta- és nukleáris programja fogja fokozni a feszültséget. Az erősödő protekcionizmus és gazdasági nacionalizmus fékezheti a globális kereskedelmet és növelheti a térségben tapasztalható geopolitikai feszültséget is.

Emellett a kínai adósság mértéke is jelentős ütemben nőtt a 2008-as globális pénzügyi válság óta. A háztartások adósságállománya például riasztó ütemben emelkedik, aminek fő oka a jelzálog- és fogyasztási hitelek volumenének bővülése.

Kína adósságállományának felhalmozódása a globális gazdasági és pénzügyi stabilitást is veszélyeztetheti. Mindazonáltal a döntéshozók már megtették az első lépéseket a magánszektor hitelállományának csökkentése felé, és a hitelállomány növekedésének és a vállalati adósság mértékének növekedése lassulni kezdett. Ez némileg enyhítheti a kínai adósságállományban rejlő kockázatokat.

Hogy valami pozitívumról is szó essen: a kínai vállalati jövedelmek kellemes meglepetéssel szolgálhatnak, aminek hátterében a termékösszetétel és az üzemi hatékonyság javulása állhat. Mindez javíthatja a befektetői bizalmat és a piac teljesítményének további javulását idézheti elő.

Hogyan tudunk pénzt keresni a kínai cégeken?

Raymond Ma fundamentális, alulról felfelé építkező megközelítésmóddal, elsősorban jó ütemben növekedő vállalatokba fektetve törekszik hosszú távú tőkenövekedést elérni. A Fidelity szakembere szerint a részvényárfolyamok fő motorja a növekedés, és az alfa-generálás legbiztosabb módja a jó növekedési kilátásokkal rendelkező vállalatok felkutatása és a portfólióba emelése. Biztató növekedési kilátásokkal rendelkező vállalatokat keres, amelyek emellett stabil működő tőkét, meggyőző készpénzgeneráló képességet és vonzó értékeltségeket tudnak felmutatni.

A részvényválogatás során továbbra is azokra a vállalatokra helyezi a hangsúlyt, melyek a következő három-öt év során fenntartható növekedési kilátásokkal rendelkeznek. Változatlanul bízik az „új Kína” ágazatokban, főleg azokban a társaságokban, melyek hasznot húzhatnak a fogyasztók igényeinek növekedéséből és az innovációból. Azokat a cégeket részesíti előnyben, melyek komoly technológiai know-how-val és innovatív termékekkel rendelkeznek, mivel a belátható jövőben ezek érhetik el a legnagyobb növekedést.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36640 36590 36900 +0,14% 36620 36640 1 440 897 500 HUF 2026-01-12 14:17:27
MOL 3184 3172 3232 -0,50% 3180 3182 986 560 390 HUF 2026-01-12 14:18:31
MTELEKOM 1858 1852 1868 -0,21% 1856 1858 126 255 944 HUF 2026-01-12 14:13:42
RICHTER 10180 10170 10310 -0,97% 10180 10200 242 353 030 HUF 2026-01-12 14:16:10
OPUS 558 555 558 +0,54% 557 558 29 252 800 HUF 2026-01-12 14:15:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály: remekelt a forint, hát még a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:43
Varga Mihály jegybankelnök évindító sajtótájékoztatóján beszélt minderről hangsúlyozva a további pénzügyi stabilitás fontosságát is.
Részvény / Deviza / Áru Ebéd előtt sincs nagy étvágy a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX plusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Új csúcsra lökte a Trump-adminisztráció a nemesfémeket
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 10:12
Újabb mozgalmas hét indult a pénzpiacokon, a BÉT sem maradt ki.
Részvény / Deviza / Áru Jól összekócolta magát a forint – ezt nézze
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:33
Bizonytalanul vetette bele magát a magyar fizetőeszköz az újabb hétbe.
Részvény / Deviza / Áru Fagyási sérüléseket szenvedett a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:11
A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.
Részvény / Deviza / Áru Az új év első hete is óriási rekordot hozott a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:42
Tízezer pont feletti rekordon zárta az idei első teljes kereskedési hetet a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem húzott jégeralsót a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 19:41
A bankközi piacon a magyar fizetőeszköz árfolyama kissé gyengült a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlenül erősödött a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:45
A BUX 600,54 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 116 510,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A gyenge foglalkoztatási adatok visszafogták a New York-i nyitást
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:50
Pénteken inkább emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, miután megismerték a friss foglalkoztatási adatokat.
Részvény / Deviza / Áru Padlógázzal emelkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG