4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ezúttal nem dollár, hanem darab, nem egy újabb őrült árfolyambecslésről van szó. Nemrég lépte át az eddig kibocsátott bitcoinok darabszáma a 17 milliót, ezzel eddig már a maximális mennyiség több mint 81 százalékát létrehozták. Ez most azt jelenti, hogy sok a kínálat ebből a sajátos fizetőeszközből, vagy éppen kevés? Inflálódik-e a bitcoin, vagy deflálódik?
(Fotó: Eidenpenz József)

Nemrég lépte át az eddig összesen kibocsátott bitcoinok száma a 17 milliót, miközben a maximális mennyiség a szigorú szabály szerint 21 millió lehet. A kibocsátás folyamatos, jelenleg minden tíz percben 12,5 bitcoin keletkezik. Az üteme azonban durván négyévente feleződik, utoljára 2016 július elején volt ilyen felezés.

Ezt később elég durva áremelkedés követte, igaz, csak hónapokkal később indult be igazán. (Már előtte is alaposan felment viszont az ár a feleződésre számítva.) Az árfolyam a felezéskor 665 dollár körül járt, a 2017 december közepi csúcsig (19 870 dollár) harmincszorosára ment fel, igaz, ennek különböző más okai is lehettek.

E feleződések miatt az új bitcoinok menyisége egyre kevésbé nő, a 21 milliós maximumot csak sok-sok év alatt lehet majd elérni valamikor a jövőben, ha egyáltalán. Így a bitcoin egyre kevésbé inflálódik. Jelenleg mintegy négy százalék az inflálódás éves szinten, a következő egy évben ugyanis várhatóan mintegy 685 ezer bitcoin fog létrejönni, ez a mostani 17 milliónak mintegy négy százaléka.

Bekapcsolják a felezőt

A következő feleződés 2020. május végén várható, legalábbis a Bitcoinblockhalf.com oldal számítása szerint. Akkor az inflálódás 1,8 százalékra fog csökkenni. Később még inkább alacsony lesz, 6-9 év múlva már elhanyagolható mértékűre csökkenhet.

Ellentétben más hagyományos (fiat) papírpénzekkel és más kriptodevizákkal, amelyek mennyisége néha egészen vad ütemben is nőhet, sőt gyakran teljesen elinflálódnak, értéküket vesztik (pengő, korona, venezuelai bolívar). Jegybankok és kormányok kénye-kedve szerint.

Hiperinfláció, hiperdefláció

Ha egy árucikk mennyisége nem nő, vagy legalábbis lassabban nő, mint a kereslet, akkor az árfolyama emelkedni szokott. Általában a pénz is ilyen árucikk. Például két pénz közül az, amelynek lényegesen magasabb az inflációja, többnyire veszít értékéből, legalábbis hosszabb távon (például török líra, orosz rubel).

Emiatt mondták már évekkel ezelőtt is a bitcoinra, hogy “hiperdeflációs”, az elinflálódó papírpénzek ellentéteként. (Ha az inflálódás gyorsan történik, az ugyanis a hiperinfláció.) A hiperdeflációs bitcoin az elméletek szerint durva felértékelődés elé nézhet a korlátozott kínálat miatt – legalábbis, ha a kereslet iránta valóban ütemesen nő a jövőben, ahogy azt hívei elképzelik. (Ilyen elméletekről, különböző árfolyambecslésekről itt írtunk.)

Érhet ez még nullát is

Ez is magyarázhatja az, hogy a bitcoin árfolyama miért jóval magasabb, mint évekkel ezelőtt. Most jóval magasabb iránta a kereslet, mint korábban. De ez semmit nem garantál a jövőre nézve.

A kereslet növekedését biztosra venni egyáltalán nem lehet. Elszívhatják a tőkét előle az “altcoinok”, azaz más, alternatív kriptodevizák, esetleg kitalálhatnak helyette valami jobbat (blokklánc-dollár, állami kriptodevizák, vagy ki tudja, milyen, ma még nem is ismert, el sem képzelt újdonság). Akár teljesen el is értéktelenedhet.

Erősen csökken a bitcoin súlya

A teljes kriptodeviza-piac kapitalizációja január hetedikén 825,6 milliárd dolláron érte el eddigi rekordját. A napokban ismét meghaladta ennek felét, és most 458 milliárd dollár. Az idei mélypont, 244 milliárd dollár április elsején volt.

Az “altcoinok” említett elszívó hatása talán már meg is érkezett? A legnagyobb súlyú kriptodeviza ma is a bitcoin, de az utóbbi egy hónapban részesedése a kapitalizációból 45-ről 36 százalékra csökkent a főbb altcoinok gyorsabb áremelkedése miatt.

A bitcoinok keletkezése (becslés)
2018.05.04
Fogalom Fogalom angolul Értéke
Új blokkok keletkezési ideje block time 9 perc 48 mp
Új blokkok naponta blocks per 24h 146,9
Új bitcoinok blokkonként reward per block 12,7838
Új bitcoinok naponta reward per 24h 1878,4
Új bitcoinok évente total reward per annum 685 629,1
Új bitcoinok évente, % ("éves infláció") bitcoin inflation rate per annum 4,0
A keletkezés következő felezési dátuma: bitcoin block reward halving date 2020.05.28
Éves infláció a következő felezés után: bitcoin inflation rate per annum at next block halving event 1,8
(Alapadatok: https://bitinfocharts.com/bitcoin/ , //www.bitcoinblockhalf.com/) (A felezés a blokklánc minden 210 ezer blokkja után esedékes.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45830 45700 46290 -0,04% 0 0 12 288 681 660 HUF 2026-09-23 17:05:07
MOL 5195 5100 5195 +1,66% 0 0 2 245 913 955 HUF 2026-09-23 17:07:45
MTELEKOM 2542 2540 2556 -0,24% 0 0 628 958 272 HUF 2026-09-23 17:10:50
RICHTER 12670 12520 12750 +0,56% 0 0 1 162 302 360 HUF 2026-09-23 17:13:46
OPUS 292 286 292 +0,69% 0 0 62 624 503 HUF 2026-09-23 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén, de várható fordulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 09:48
Pozitív korrekció várható szerdán a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fekvőtámasszal kezdte a napot a forint, erősebb is lett tőle
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:58
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 06:22
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lehet, hogy rémálmai lesznek a forintnak ilyen nap után
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:41
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG