6p
A bitcoin árfolyamát több híve két-háromszorosára várja az év végéig, és vannak olyan fejlesztések, amik miatt ez nem is lenne túl meglepő. Az Ethereumnál is nagy változás várható az idén, ami a féltve őrzött, el nem adó ether-ek mennyiségét növelheti, így a kínálat visszaeshet. Át tudja-e hidalni a bitcoin az előtte álló szakadékot?
Bitcoin = pálmafák, strand, koktélok? (Három koktélkeverő és egy fantáziaérme)
Naponta repkednek a számok arról, mennyi lesz a bitcoin árfolyama az év végén vagy a közeljövőben. (Most, hétfő este mintegy 11 600 dollár.) Tegnap azt írtuk, nagy hiba a kriptodeviza-szektorban csak az árfolyamokra, a bitcoin-árfolyamra figyelni. De ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kell. Most idei előrejelzéseket próbáltunk összegyűjteni.

A Bitcoinforecast.com oldal rövid távra 10 360, hosszabb távra viszont csak 940 dollár körüli árakat jósol az árfolyam-grafikonok trendjei alapján. Két nappal ezelőtt egyébként még 13 000, illetve 2000 dollár volt ugyanez a prognózis. Az utóbbi napok emelkedése 10 400 dollárnál valóban kissé megakadni látszott.

A Bloomberg szerint felére esett vissza a bitcoin-tranzakciók száma decemberhez képest, ami miatt Charles Morris (Newscape Capital) nagyobb esést vár, egy komolyabb bitcoin–medvepiac eljövetelét.

Új protokoll, kisebb forgalom

Ezt a Newsbtc.com kriptó-híroldal cáfolta, szerintük nem az érdeklődés csökkenése miatt esett vissza a bitcoin forgalma, hanem a tranzakciók kötegelt feldolgozása (batching) miatt. Ez azt jelenti, hogy több tranzakciót összevonva, egyszerűsítve számolnak el. (A SegWit-protokoll terjedése csökkenti a tranzakciók számát.) Ez csökkenthette egyébként drasztikusan a tranzakciós költségeket is.

2014-et vagy 2015-öt írunk?

David Drake viszont 35 ezres árfolyamot jósol az év végére – írta a Bloomberg. Kyle Samani (a Multicoin Capital nevű hedge fundtól) viszont csak kevés pénzt tart bitcoinban, többet az alternatív kriptókban, mert a bitcoin problémái miatt nemrég sok weboldal más digitális fizetőeszközöket is felvett az elfogadottak listájára.

A Seekingalpha szerzője,Lynn Sebastian Purcell komoly hasonlóságokat talált a bitcoin 2018-as kilátásai és a 2014-es nagy esések között. Ennek ellenére úgy véli, hogy most sokkal jobbak az esélyek, sokkal jobb a technikai színvonal és a technológia elfogadottsága.

Bitcoin-tanulság, 1962

Inkább a 2015-ös lassú kilábaláshoz hasonlítja ezt az évet, mint a 2014-es lecsorgáshoz. Így végül mégis az év elejinél magasabbra, 19 000 ezer dollárra várja az árfolyamot év végére, ami mintegy 35 százalékkal magasabb a 2017 december véginél.

(Wikipedia, Rogers Everett)

Már sokszor felbukkant a kriptodevizák körül egy régi, 1962-ből származó ábra, amely a technológiai innovációk terjedését ábrázolja. (Rogers Everett.) “Innovátorok”, “korai alkalmazók”, “korai tömeg” (vagy korai többség), “késői tömeg” és “lemaradók” az egyes kategóriák megnevezése. Az ábrának több szerző szerint is csak nagyon ez elején járunk, valahol a “korai alkalmazók” tartományban.

Átugrani a szakadékot

Ha ez, a szereplők száma határozza meg az árfolyamot, ahogy sokan állítják, akkor pedig itt még óriási árfolyamrobbanás is jöhet a következő években. Sokan vélhetően ennek reményében vásárolnak ma is kriptodevizát.

A Steemit “ultrablockchain” nevű szerzője egy másik elméletet is említ, amely szerint a “korai alkalmazók” és a “korai tömeg” között szokott lenni egy szakadék, egy rés. Ezt a technológiának nehéz áthidalnia, mert a tömeg sokkal szkeptikusabb, mint a korai alkalmazók.

Duplázhat, triplázhat?

Ennek áthidalását a szerző olyan fejlesztésektől várja, mint a Segwit, a Lightning Network, melyek a költségeket és a tranzakciós sebességet befolyásolják pozitívan. Valamint olyan jövőbeli szoftverújításoktól is, amelyek a tranzakciók titkosítását vagy egyes számlák társas használatát teszik lehetővé.

A Seekingalpha Victor Dergunov nevű szerzőjének több jó meglátása volt az utóbbi hónapokban a bitcoin-árral kapcsolatban. Február végén úgy vélte, az árfolyam az év végéig duplázhat, vagy triplázhat.

ETF-ek, kedves szabályozók

Érvei közé tartozik, hogy a bitcoin tervezett szabályozása Dél-Koreában egyben legalizálja is azt – ez pedig a kriptodevizák egyik fontos piaca. A másik, hogy az év második felében az USA-ban várhatóan végre elindulhatnak a bitcoin ETF-ek (tőzsdén kereskedett alapok). Ezzel szerinte ezer milliárd dolláros eszközosztály lehet belőle. (A jelenlegi kapitalizáció 196,6 milliárd dollár, azaz ennyit ér az összes kibocsátott bitcoin piaci áron.)

Nem sérült a trend?

“Kedvező szabályozás, alapvető fejlesztések a működési tulajdonságok terén, erősödő intézményi érdeklődés és jelentősen nagyobb befektetői és fogyasztói érdeklődés” hajthatja sokkal feljebb Degunov szerint. Az emelkedő árfolyamtrend szerinte annak ellenére sem sérült, hogy az ár pár hete 6000 dollár alá is benézett. Ha a trend folytatódik, nemsokára az 50 ezer dolláros árat is megláthatjuk – írja.

Mit keres itt Robin Hood?

A bitcoin-árfolyam utóbbi hetekben tapasztalható magához térését állítólag nagyban segíthette, hogy a Square nevű mobil fizetési szolgáltatás felvette kínálatába. (A cég főleg mobiltelefonos kártyaolvasókat kínál.) A Robinhood-alkalmazást is emlegetik az okok között, amely jutalékmentes befektetést, kereskedést kínál, bár a kripto-kereskedési platformja még befejezetlen, csak egyes területeken használható.

Ether-árfolyam két-háromszorosára? De hol marad a flippening?

Az ether árfolyama mostanában kissé lemaradt a bitcointól, az ether/bitcoin keresztárfolyam december óta 0,11-ről 0,075 környékére esett. Az Ethereum-rajongók egyik kedvenc témája: mikor jön a flippening, azaz az ether mikor veszi át a bitcoin helyét a digitális fizetőeszközök rangsorában kapitalizáció (az összes forgalomban levő érme összértéke) szempontjából.

Steven Nerayoff, az Ethereum egyik létrehozója szerint a flippening még idén eljöhet, de ettől függetlenül ő az ethertől is az árfolyam kétszereződését-háromszorozódását várja. Ezt arra alapozza, hogy “exponenciálisan emelkedik a projektek száma” az Ethereum-alkalmazásoknál, így “milliárd dollárok” áramlanak a fejlesztésekbe – mondta a CNBC-nek. Persze, minden kriptodeviza-fejlesztő hazabeszél – gondolhatjuk.

Az Ethereumnál azonban várható egy durva változás: a Proof of Work-ről a Proof of Stake rendszerre készülnek áttérni a Casper nevű frissítés bevezetésével. Ennek következtében az energiarabló bányászat helyett ether-tulajdonuk arányában fognak a (nagyobb) tulajdonosok, osztalék-szerűen részesedni a hálózat hasznából. Emiatt sokan azt várják, hogy az ether-ek egy része kiválik a forgalomból, a “széfek” mélyére vándorol, csökken a kínálat – ami viszont növelheti az árfolyamot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41080 40560 41500 -0,05% 0 0 12 570 071 020 HUF 2026-05-18 17:09:53
MOL 4034 3942 4038 +1,05% 0 0 2 237 271 490 HUF 2026-05-18 17:05:11
MTELEKOM 2546 2500 2558 +1,43% 0 0 5 063 804 494 HUF 2026-05-18 17:10:12
RICHTER 12450 12300 12580 -1,11% 0 0 1 914 594 820 HUF 2026-05-18 17:05:19
OPUS 313 298 313 +2,12% 0 0 37 861 876 HUF 2026-05-18 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forintnak is jót tettek a hétfői hírek
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:44
Erősödött a forint mindhárom fő devizához képest.
Részvény / Deviza / Áru Kisütött a nap a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:02
Átlagos forgalomban enyhén emelkedett a tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Itt a javaslat: ilyen árfolyamnál kellene bevezetni az uniós pénzt
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:33
Zsiday Viktor befektetési szakértő 360 és 380 forint közötti stabil euróárfolyamot tartana észszerűnek.
Részvény / Deviza / Áru Teljesen tanácstalanok az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:10
Vegyesen nyitottak a tengerentúli értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megágyazott a Magyar Nemzeti Bank a fordulatnak, már júniusban bekövetkezhet?
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 15:07
Egyre több jelzés érkezik a magyar gazdaságpolitika irányítóitól, hogy a Tisza Párt választási győzelme óta „túl erőssé” vált a forint. A verbális intervenciót egy tényleges, 50 bázispontos kamatcsökkentés is követte május 13-án a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, az eurólikviditást nyújtó FX-swap tenderen – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Részvény / Deviza / Áru A Richter beesett, a többi vezető részvény tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:55
Minimális erősödéssel állnak a vezető magyar részvények hétfőn délután a reggeli nyitáshoz képest – kivéve a Richtert, amelynek árfolyama 2,22 százalékkal esett vissza.
Részvény / Deviza / Áru Csak 6,7 milliárd forint forgott a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,26 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy indult a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:37
A pénteki záróértékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Kicsit gyengült a forint, de aggódni azért nem kell
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 07:30
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Elképesztő: megcsalják az aranyat – titokzatos, most még olcsó kincsre váltottak
Czwick Dávid | 2026. május 18. 05:43
Hónapokig mindenki az aranyat figyelte, mint a nemesfémpiac sztárját, de a színfalak mögött egy elfeledett nemesfémnél támadt mozgolódás. A platina világpiaci ára lokális csúcsra ugrott rövid idő alatt, a szemfüles befektetők pedig már elkezdték a tőkéjük átcsoportosítását. Mindez nem véletlen, hiszen ebben a fordulatban a többi között szerepe van annak is, hogy a befektetők rájöttek: ez a kincs most még nagy diszkonttal forog.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG