3p

Szépíti a lakosság banki megtakarításait.

Megfeleződött a betétlekötés

Szemmel láthatóan az infláció is besegít abban, hogy ne mutasson katasztrofális képet a lakossági banki megtakarítások látképe. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a háztartások a 2022 novemberi 394 milliárd forinthoz képest tavaly novemberben alig 208 milliárd forint értékű új betétet helyeztek el a bankokban, ami kétéves mélypontot jelent. Így a hó végén már csak 734 milliárd forintot tartottak lekötött forint betétben pénzintézeteknél, ami negyedével kisebb összeg, mint a 2022. novemberi adat.

Helyben járnak a folyószámlák

Ezzel szemben a lakossági forint folyószámlákon a hónap végén fellelhető összeg lényegében június óta közel állandó, 7000 milliárd forint körül mozog. Ez a szakértő szerint arra utal, hogy lakosság rendelkezésre álló pénzmennyisége növekedett. A KSH által jelzett reálbér-növekedés köszönhet vissza abban is, hogy bár forint folyószámlákon lévő hóvégi összegek továbbra is csökkenést mutatnak az egy évvel korábbi szinthez képest, ám ez az elmaradás hónapról-hónapra csökken: a november végi 7015 milliárd forint már csak 9 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi bázishoz képest. 

Mutatós számok. Fotó: Depositphotos
Mutatós számok. Fotó: Depositphotos

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint miután a lakossági forint folyószámlákon lévő összeg 2022 novemberétől kezdett el gyors mértékben apadni – onnantól mutatott éves szinten csökkenést a számlapénzek összege - a következő hónapokban a hó végi állományadatok megközelíthetik, sőt hamarosan meg is haladhatják a magas inflációs környezetben regisztrált adatokat. Azt fontos látni, hogy a nettó értelemben vett növekedés sem jelent majd valódi vagyoni könnyebbséget, hiszen az elmúlt év során a pénzromlás miatt a forint 17,6 százalékot veszített vásárlóértékéből – figyelmeztetett Gergely Péter.

A bázishatás miatt a devizabetétek idei éve érdekes lesz

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint érdekesség, hogy éves szinten 2023. júliusa óta a deviza folyószámlákon lévő megtakarítások összege is csökkenést mutat. Arra viszont tavaly novemberben volt először példa, hogy az állomány szűkülésének mérték meghaladja a forint számlákon bekövetkezett változásokat. 

A lakosság folyószámla jellegű megtakarításainak átlagosan 22 százalékát nem forint számlákon tartják az ügyfelek. Ezzel szemben a lekötött betétek esetében nyár óta a 30 százalékot is meghaladja a deviza megtakarítások aránya. 

Ráadásul a lekötött lakossági devizabetétek állománya 2022. májusa óta folyamatosan növekszik, a növekedés dinamikája 2023 januárja óta rendkívüli mértékben felgyorsult. Így viszont a devizabetétknél azzal kell számolni, hogy 2024. januárjától egyre nehezebb lesz megugrani a magasra tett bázist, ennek köszönhetően a lekötött devizabetétek esetében az idei statisztikák jóval visszafogottabb növekedést, esetleg visszaesést is mutathatnak majd Gergely Péter szerint.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ezt támasztja alá az a tény, hogy a november végi 317 milliárd forintos lakossági lekötött devizabetét állomány már csak 3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG