2p
Elért a török líra a szabadesés szakaszába, ami nem is csoda, hisz az ország gazdasága az argentinhoz hasonló helyzetbe jutott. Kína eközben visszavág a kereskedelmi háborúban, szárnyalnak a kínai tőzsdék. Esik a rubel és az orosz tőzsde, itthon gyengélkedik a Mol és a Telekom.

A török líra tankönyvi technikai formációt mutat a grafikonon, ráadásul viselkedését a fundamentumok is teljesen alátámasztják. Eurónként 5,75.ön kialakult egy szép ellenállás/támasz szint (előbbi az euró, utóbbi a líra szempontjából), ez volt az a pont, ahol a török jegybank kamatemeléssel közbeavatkozott még májusban.

Euró/török líra

Ez a szint többször tesztelésre került, majd mikor elesett, jött a líra zuhanásának begyorsulása, ami mostanra már szabadesés jelleget öltött, 6,31 az eurónkénti árfolyam.

Ami a fundamentumokat illeti, Törökországnak hatalmas fizetésimérleg hiánya van (nálunk a többlet ilyen nagy, szerencsére), egyúttal a költségvetési hiánya is jelentős. Ez az ikerdeficit, amikor a pénzt két vonalon égeti az ország, így az igen gyorsan elfogy, és ebben a szakaszban már finanszírozni sem akarják a befektetők, amíg nem látják, hogy a gazdaságpolitika megváltozik.

Mindeközben a világ a másik felén is zajlanak az események: Kína felvette a kesztyűt Trump kereskedelmi háborújában, és 25 százalékos tarifát vetett ki 16 milliárd dollár értékű amerikai árura, köztük az olajra is. Erre az olajár is zuhant egy méreteset, a WTI 67, a Brent 72 dollárig, miközben a kínai részvényindexek emelkednek, a Sanghaj Kompozit index közel két százalékot 2795 pontig.

További érdekesség még, hogy az orosz tőzsde esik 2,6 százalékkal, egyúttal a rubel is gyengül a dollárhoz képest, miután Amerika újabb szankciókat léptetett életbe.

Dollár/rubel. Áttörte a szintet

A hazai börzén az elmúlt napokban szépen emelkedő Mol és Telekom korrigálnak bő egy százalékkal, a Mol 2768 forint, a Telekom 410,5. Az OTP kisebb mértékben csökken 10 600 forintig, a BUX 0,6 százalékkal van lejjebb 36 720 ponton.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG