3p
Ma este nyolckor megtudjuk végre, lép-e a Fed és emel-e a kamaton, vagy sem, a piaci reakciók mindkét esetben kiszámíthatatlanok. A részvénytőzsdék többsége szerény emelkedést mutatott, a BUX kissé esett. Jól szerepelt az OTP és a forint, ismét nagyot esett a Mol-részvény.
(Fotó: Eidenpenz József)

Napok, hetek, hónapok óta találgatják a piacok, hogy mikor kezd bele az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a kamatemelési ciklusba, mekkorát emel, milyen ütemezésben. Az egyik külföldi oldal „ világ leghosszabb szülésének” nevezte a kérdést, amiről ma este talán valamivel többet tudunk.

Egy esetleges emelés vélhetően erősödő dollárt, gyengülő részvény- és kötvényárakat jelentene, annak elmaradása pedig fordítva. A többség arra tippel, hogy nem lesz még emelés, inkább csak az év végén. Erre utal az is, hogy az európai és észak-amerikai tőzsdék szerény emelkedéssel várták az eseményt, a dollár pedig gyengült az euróhoz képest.

Erősödő forint, gyengülő BUX

A Budapesti Értéktőzsdén a BUX index 0,3 százalékkal esett, az OTP 1,1 százalékkal felfelé, a Mol ugyanennyivel lefelé tartott. A Richter 1,2, a Magyar Telekom 1,0 százalékkal süllyedt. A Synergon leányvállalata csődje miatt második nap esett hatalmasat, ma is 14 százalékot.

További árfolyamok>>>>>

A forint szépen viselkedett, 70 fillérrel 310,80 forintra esett az euró ára. Erősödött devizánk a zlotyhoz képest is. Nagyot esett a brazil reál, kisebbet a rubel, a török líra és a dél-afrikai fizetőeszköz. Ezúttal lefelé tartott a kőolaj, csökkent a két fő olajfajta közötti árkülönbség is, mivel a Brent sokkal nagyobbat süllyedt a WTI-nél. Az előbbi 48,6, az utóbbi 46,6 dollár körül járt este.

A Mol a legolcsóbb

Ma jelent meg az Erste olajipari elemzőjének szektor elemzése, amely alapján a követett szektortagok közül a favorit a Mol – írta az Erste Befektetési Zrt. hírlevele. A Mol a legolcsóbb oldajrészvény mind a P/E, mind az EV/EBITDA-ráta alapján. „Erős eredményre számítunk, amelynek az oka a továbbra is fennmaradó erős finomítói marzsok. Így nem meglepő, hogy a PKN-t is szeretjük. Ha a MOL grafikonra nézünk, akkor azt látjuk, hogy jelenleg egy támaszszintnél áll” – írják. Innen fordulhat újra felfelé az árfolyam

Magyar Telekom zsákutcában

Egyre nagyobb a pesszimizmus – írja a Concorde Trading blog. A Markit szerint három éve nem látott csúcsra, 2,5 százalék fölé nőtt az S&P 500 index komponenseinek átlagos shortállománya. Ám 2011 óta nem volt ilyen gyors a változásazaz nem váltak ilyen hirtelen pesszimistává a befektetők.

További árfolyamok>>>>>

„Nem találja a kiutat a Telekom” – írja a KBC Equitas. Továbbra sem nevezhető túl rózsásnak a technikai képe, ráadásul még akkor sem javulna nagymértékben a telekompapír megítélése, ha sikerülne a lélektani jelentőségű 400 forintos szint fölé kerülnie. Ezt követően ugyanis még egy komolyabb ellenálláson is túl kellene lépnie.

Magnóliát vegyenek?

Rég nem látott lehetőségeket rejt a magyar vállalati kötvénypiac – írja az Erste. Az elmúlt hónapok során a speciális konstrukciójú, euróban denominált Mol Magnólia, az OTP Opus és a lejárat nélküli OTP-kötvények hozama is jelentősen emelkedett, ezzel ismételten jó beszállási pontokat teremtve. Ezekkel a termékekkel akár két számjegyű hozam is elérhető euróalapon. (Névértékük azonban igen magas.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG