6p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Több mint két éves csúcson van az északi-tengeri olaj ára, és sok olyan tényező van, amik emelkedést jeleznek előre. A kereslet erős, a kínálat könnyen plafonhoz érhet, az amerikai kutak száma alacsony. De legfőképpen nagyon sok a politikai veszélyforrás és háborús fenyegetés, amik az utóbbi időben nem épültek be az árba.

Több mint két éve, 2015 júliusa óta nem látott csúcsra száguldott a Brent típusú olaj ára hétfőn este és ma hajnalban, 58,88 dollárra, miután a kurd népszavazás a függetlenség-pártiak elsöprő győzelmével végződhetett. A becslések szerint kicsivel 72 százalék feletti részvétel mellett a kurdok 93 százaléka is a függetlenedés mellett voksolhatott.

Ez pedig azonnal kiverte a biztosítékot Recep Tayyip Erdogan elnöknél, aki többször meg is fenyegette a kurdokat. Egyrészt azzal, hogy csapatai bevonulhatnak az iraki kurd területekre, ahogy tették ezt Szíriában is. „Egy reggel majd hirtelen ott leszünk” – mondta. Majd azzal, hogy elzárja a Törökországon átmenő olajvezetékek csapját. Kedden kora délután pedig már etnikai háborút emlegetett.

Nem viccel, mozgósít

Szavainak nyomatékot adott azzal, hogy a török és az iraki hadsereg ma reggel közös manőverbe kezdett a határon, amit gyakorlatnak titulálnak. A népszavazás eredményét nem ismerik el, semmisnek tekintik a törökök, a referendumot pedig illegálisnak.

Törökország problémája természetesen az, hogy a saját határain belül is sokmillió kurd él, akik szabadságvágyát nagyban növelhetné, ha az iraki kurdok függetlenednének. (A kurdok a Wikipedia szerint elsősorban Irán, Irak, Szíria és Törökország területén élnek, számukat 40 millióra becsülik, ebből nagyjából 20 millióan Törökországban vannak.)

Nem semmi olajkészletük van

Miután egyiknek sem kedvezne a kurd függetlenség, Törökország, Irak és Irán egyaránt ellenzi azt, sőt vélhetően Szíria is, csak most mással van elfoglalva. Az iraki kurdok azonban már így is félig függetlenek Szaddam Husszein megdöntése óta. A kurdok a szárazföld közepén élnek, egy csővezeték viszi az olajuk nagy részét egy törökországi kikötőbe a Földközi-tengerhez.

Így ennek az egy vezetéknek a lezárása az export nagy részét megbénítaná. A kurdok olajkészlete és termelése egyaránt jelentős (az OPEC második legnagyobb kitermelője, Irak termelésének 12 százaléka) , tehát nem csoda, hogy az olajárat is befolyásolni tudja.

Török-iráni barátság?

A Bloomberg szerint már Irán is hadgyakorlatokat tart a határ menti tartományokban. Ráadásul még a három kurd tartományon kívül egy negyedik, vitatott tartomány, a kirkuki is részt vett a szavazásban, ami az iraki kormányt aggasztja különösen.

Az állami török médiakonglomerátum oldala eléggé ijesztő, a vezető cikkek nagy része ezzel a konfliktussal foglalkozik. Erdogan elnököt iráni kollégájával, Haszan Ruhanival ábrázolják. Az egyik ország főleg szunnita, a másik síita muzulmán, sokban riválisai és ellenségei egymásnak, de félő, hogy ebben a kérdésben együtt fognak működni. Miközben Irán az USA ellensége, a napokban is kapott fenyegetéseket Donald Trump elnöktől, Törökország meg NATO-tagként elvileg a szövetségese kéne legyen.

Leromlottak a berendezések

Szaporodnak a figyelmeztetések, elemzések, hogy az olajellátásban zavarok támadhatnak, és ez az árakat felfelé lökheti. Ma a Trafigura Group és a Citigroup Inc. tett közzé ilyen figyelmeztetést. Ed Morse, a Citi elemzője 2018 elej vár szűkülő kínálatot, mert Líbia, Nigéria, Venezuela, Irán, Irak már most is a maximális kapacitásaik körül termelnek. Sok ország, főleg az említett öt, nem sokat költött korábban fejlesztésekre, beruházásokra, ez nemsokára éreztetheti a hatását. A másik cég 2019-re várja ezt.

Mi lesz, ha Trump kivonul?

Néhány hete az IEA nevű nemzetközi szervezet jelentette, hogy a várnál jobban nőtt a világ olajkereslete, és gyorsabban csökkentek a készletek. Ez is árnövelő tényező lehet. Közeledik az OPEC novemberi értekezlete is, ahol szintén tehetnek olyan lépéseket, amelyek az olaj árát növelik.

A legnagyobb veszélyt az olajpiacra, olajárra azonban az Iránnal elmérgesedő konfliktus jelentheti. Az olajra szakosodott Oilprice.com címoldalán tette fel ma a kérdést: mi lesz, ha Donald Trump elnök kivonul az Iránnal kötött megállapodásból? Ezt ugyanis három havonta kell meghosszabbítani, a következő határidő október 15-e. Korábban meghosszabbította ugyan az elnök a szerződést, de mintha a fogát húzták volna, és utalt rá, hogy talán utoljára.

Elég egy konfliktus

Ennek komoly következményei lennének a közel-keleti helyzetre és a globális piacokra is. Trump azt állítja, hogy Irán megszegte a megállapodást, de ezt más források, például a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nem támasztják alá. Trump terrorizmussal és rakétatesztekkel is vádolja Iránt, aminek meg nincs köze a szóban forgó szerződéshez.

Ha Trump egyoldalúan felrúgná a megállapodást, valószínűleg nem számíthatna európai szövetségeseire. „Elég egy nukleáris konfliktus, nem kell még egy” – mondta az EU egyik illetékese (Koreára utalva).

Nemzetközi összefogás kell

Ha felmondanák a megállapodást, akkor lehetetlenné válna az iráni nukleáris tevékenység megfigyelése, monitorozása, ami pedig jelenleg szakértők szerint jól működik. Az előző, Irán elleni embargó azért volt hatékony, mert nemzetközi összefogásra épült, enélkül nem lehetne hasonlóan eredményes.

Az USA egymagában nem tudná az iráni olajexportot hatékonyan korlátozni. Sőt lehet, hogy egy ilyen egyoldalú lépés annyira lerombolná az USA nemzetközi tekintélyét is, hogy a jövőben a Korea elleni szankciókat, ENSZ-határozatokat is megtorpedózná.

Jön a háború, vegyél olajrészvényt

Az olajpiacon nyilván áremelkedést okozna egy ilyen lépés, de Irán jelenleg az olajexportja 60 százalékát Ázsiába, 40 százalékát Európába küldi. Még csak nem is minden európai ország követné az USA példáját, így hosszabb távon exportja szinten maradhat. Így nem valószínű az USA egyoldalú kilépése. Ha viszont fegyveres konfliktus törne ki Iránnal, akkor minden olajár-prognózist ki kell dobni az ablakon – véli az Oilprice.com szerzője.

Van, aki sokkal pesszimistább. „Jön az iráni háború, vegyél olajrészvényeket” – írja például a Seekingalpha egyik szerzője. Szerinte Szaúd-Arábia és Izrael koalíciót hozott létre Irán ellen, ennek része a Katarra nehezedő nyomás is. Mindez már egyfajta végjáték a fegyveres konfliktus előtt.

Kockázati prémium és kamattartalom

Oroszország majd kifogást fog találni, hogy kimaradhasson belőle, és élvezze az elszabaduló olajárak előnyeit. Persze az USA olajtermelői és olajipari szolgáltatói is profitálni fognak belőle. A szerző szerint az olajárak régóta nem tartalmaznak politikai kockázati prémiumot, de nemsokára visszatérhet ez a felár.

Az olajárak kérdéséhez még érdemes hozzátenni, hogy az amerikai olajkutak száma is stagnál, egy hosszú emelkedő periódus után. A Brent típusú olaj árában pedig végre backwardation (negatív kamattartalom) alakult ki, ami a vételi pozícióknak kedvez. (Erről a jelenségről korábban itt>>> és itt>>> írtunk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27600 27600 28100 -1,46% 0 0 7 432 915 590 HUF 2025-07-08 17:05:09
MOL 3000 2966 3006 +0,60% 0 0 770 368 630 HUF 2025-07-08 17:05:07
MTELEKOM 1764 1760 1778 -1,01% 0 0 442 099 886 HUF 2025-07-08 17:05:09
RICHTER 10080 10010 10130 +0,40% 0 0 1 535 725 260 HUF 2025-07-08 17:05:03
OPUS 596 591 601 +0,17% 0 0 156 162 916 HUF 2025-07-08 17:07:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint nem királykodott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:44
Vegyesen alakult a magyar deviza árfolyama a keddi nap folyamán.
Részvény / Deviza / Áru Eldobálták az OTP részvényeit kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 472,9 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel 98 986,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdék keresik az irányt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:55
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A BUX enyhén esik kedd délután
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:33
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,16 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban jár a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,16 százalékkal csökkent kedden délelőtt. Csak a Richter árfolyama emelkedett.  
Részvény / Deviza / Áru Csak a pesti tőzsde esik, minden más pluszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:25
A BUX esik, de az európia tőzsdék többsége pluszban nyitott kedden – írja az MTI. 
Részvény / Deviza / Áru Erősödtek a tőzsdék Ázsiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:10
Jórészt erősödtek az indexek az ázsiai börzéken kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,36 százalékkal, 39 728 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,28 százalékkal nőtt – írja az MTI.
Részvény / Deviza / Áru Megvan, melyik befektetés a nyerő a vámháborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:40
Az ipar számára fontos ritkaföldfémek ára jelentősen emelkedett a kínai exportkorlátozások szigorítása óta a bajor gazdasági szövetség (vbw) havi nyersanyagár-indexe alapján.
Részvény / Deviza / Áru A forint erejét is elmosta a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:15
Ismét 400 forint az euró, nem tud erősödni a forint. 
Részvény / Deviza / Áru Amerikában nincs ok az örömre
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:06
Hétfőn masszívan estek az amerikai tőzsdeindexek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG