2p
Szép, egyenletes a forint erősödő trendje, de még ennél is szebb, ahogy az euró a dollárral és a svájci frankkal szemben kapaszkodik egyre feljebb. Emelkedett az OTP és a Mol, esett a Richter és a Telekom, meglepően békés volt a Konzum és az Opimus. A magasban az olajár, bár a péntek esti csúcshoz kissé lejjebb ereszkedett.

A forint az egész hónap folyamán erősödött, míg a hónap elején 310-et kellett adni az euróért, most csak 304-et. Ez persze összesen 2 százalék, nem egy csoda, de a forint esetében jelentősnek mondható, ritkán mozdul nagyobbat.

Euró/forint

Ugyancsak szakadatlanul erősödik az euró a dollárral szemben: immár az 1,18-at közelíti az árfolyam. Ez a legmagasabb érték azóta, hogy két és fél éve hirtelen a mélybe hullott az euró. A svájci frankkal szemben az 1,14-es értéket érte el a közös európai fizetőeszköz.

Heves hegymeneten van túl az olajár: a múlt hét folyamán 48-ról 53 dollárig szaladt fel a Brent, ma kissé korrigált, 52 dollárig. A WTI 49,30 dollár, ennek a típusnak nem sikerült átlépni az 50 dolláros szintet.

Brent olaj

A BUX alig mozdult, miután a főbb komponensek eltérő irányban mozogtak. Az OTP 0,6 százalékot emelkedett 9560 forintig, a Mol ugyanilyen arányban erősödött 22 230 forintig. A Richter viszont 1,3 százalékkal került lejjebb 6575 forintig, a Telekom 0,64 százalékkal gyengült, záróára 464 forint lett.

Viszonylag kis forgalommal keveset mozogtak ma a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonát képező cégek papírjai: a Konzum bő másfél százalékkal 1736 forintig emelkedett, az Opimus egy százalékkal zárt feljebb, 192 forinton.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG