3p
Megnyugodni látszik a hazai börze a tegnapi zuhanás után, főleg a Mol emelkedik. Felvásárlási ajánlat érkezett a BIF-re, elcsendesedett az Opimus és a Konzum piaca. Párizs és Frankfurt emelkedik, Amerikában jelentett a Tesla és a Facebook. Ledolgozta napközbeni esését az Apple.

Ismét nagyot esett az olaj, most már a Brent is csak 30 centtel van 50 dollár fölött, a WTI pedig 47,35. Márciusban jártak itt az árak, akkor azonban felpattantak, kérdés, most is támasz lesz-e az akkori szint.

WTI olaj

Amerikában tegnap kissé visszaestek a meredek emelkedés után álló nagy internetes részvények, az Apple viszont jól szerepelt: a befektetők úgy ítélték meg, mégsem olyan rossz a negyedéves eredmény, még ha egy kicsit kevesebb iPhone-t is adtak el. A papír ledolgozta a napközbeni esést és 147 dollár fölött zárt, alig elmaradva a tegnapelőtti csúcstól.

Tegnap zárás után jelentett a Tesla és a Facebook. A Tesla árbevétele nagyobb lett a vártnál, ugyanakkor vesztesége is nőtt. Ennek azonban most nincs sok jelentősége, hisz a lényeg most már a Model 3 lesz, melynek tömeggyártása küszöbön áll. Ha már idén sok gördül le a futószalagról, máris szép pénz áll a házhoz, a döntő azonban a jövő év lesz, amikor már félmilliót terveznek gyártani és eladni a típusból. Kérdés, hogy a kissé rosszabb mostani adat érdekel-e valakit, lesz-e eladási nyomás a papírban, mindenesetre ott a rengeteg short pozíció, melyek tulajdonosai alig várják, hogy kissé olcsóbban zárhassanak.

A Facebook még mindig igen gyors növekedést mutat tavalyhoz képest, de a számokból mintha már a várható lassulásra lehetne következtetni. Ez nem is csoda, hisz a cégnek immár kis híján 2 milliárd felhasználója van, ez több mit a teljes emberiség negyede, innen hová lehet nőni? Ráadásul Amerikában és Kanadában a teljes lakosság (újszülöttől a 100 évesekig) kétharmada felhasználó, és az árbevétel döntő része itt keletkezik.

A papír óriási emelkedésen van túl, a részvényenkénti várhatóan 4-5 dollár körüli eredmény mellett a 150 dolláros ár nem olcsó, hacsak nem feltételezi valaki, hogy még innen is tudja duplázni-triplázni profitját a cég, de ez már kevéssé valószínű. Mindenesetre érdekes lesz ma a kereskedés az amerikai piacon.

Facebook

Európa lelkesen emelkedik, valószínűleg Emmanuel Macron várható francia elnökválasztási győzelmének örülnek, a párizsi index 5335 pont, a DAX 12 600, mindkettő csúcson.

A hazai börze összeszedte magát a tegnapi nagy esés után: a BUX közel fél százalékot emelkedik, leginkább a Mol húzza, az olajpapír egy százalékkal emelkedik 21 250 forintig. 7 százalékkal emelkedik a BIF, miután a legnagyobb tulajdonos vételi ajánlatot tesz rá. Így valószínűleg újabb cég fog távozni a tőzsdéről, de nagy jelentősége nincs, nem volt túl élénk a kereskedelme.

Lenyugodtak az Opimus és a Konzum befektetői: az Opimus 49-50 forinton forog, a Konzum 194-en. Az Opimus esetében az a nagy kérdés, hogy az ajánlati időszak alatt leesik-e az ár 45 forintra és odaadják-e a papírt az ajánlattevőnek, vagy valaki Mészáros Lőrinc elé jön vételeivel, esetleg a befektetők sokasága akar a cégben maradni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG