2p

De még 400 felett jár.

A forint reggel a 402-402,5-es szint környékén nyitott az euróval szemben. Napközben 405-ig gyengült, de nap végére visszatért a 402,5-es szint környékére.

Árfolyam

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 133,21 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 43 973,77 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a Magyar Telekom volt a nap főszereplője, a társaság előző nap, piaczárás után közzétett negyedéves beszámolója jelentős emelkedést indított be. A jelentési időszak az OTP-vel folytatódik pénteken, a befektetői reakciókat Török Lajos szerint a nyitást követően lehet majd felmérni.

Hozzátette, hogy a BÉT az enyhe emelkedéssel jól teljesített csütörtökön, a nyugat-európai tőzsdék ugyanis általában eséssel zártak.

A Mol 24 forinttal, 0,91 százalékkal 2652 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 2 forinttal, 0,02 százalékkal 9982 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 2,62 százalékkal 313 forintra emelkedett, forgalma 150,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8445 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3728,55 ponton zárt szerdán, ez 10,44 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41060 40770 41140 +1,63% 41050 41070 12 182 913 210 HUF 2026-02-03 16:16:06
MOL 3970 3860 3978 +2,96% 3966 3970 2 898 991 812 HUF 2026-02-03 16:15:19
MTELEKOM 2060 2050 2075 +0,98% 2055 2060 1 430 706 725 HUF 2026-02-03 16:17:18
RICHTER 11130 10850 11130 +2,30% 11120 11130 3 262 911 670 HUF 2026-02-03 16:17:11
OPUS 549 547 553 0,00% 549 550 264 036 345 HUF 2026-02-03 16:12:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem találják az utat a részvények a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 16:01
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A Mol alig bírt magával a délutáni parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig
Részvény / Deviza / Áru Rekord rekord hátán: félelmetes, mi történik ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcsok felé tör a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 09:46
Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedést.  
Részvény / Deviza / Áru Jobban fog esni a kávéja, ha látja, mi történik a forinttal
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 07:45
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Új rekord közelében az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:07
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:19
Összeszedte magát a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG