5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A BUX szembeszáll az európai hangulattal és szépen emelkedik, a forint kissé gyengül, az olaj újra felfelé indult el. Az OTP árfolyama fordult pénteken és hétfőn is jól alakul, a cég saját részvényeket vásárol. Trump telekomvállalkozó is lesz, egy cég megkezdte az ether begyűjtését.

Az európai részvényindexek kedden délelőtt csúnya mínuszban vannak, egy százalék körül, és az amerikai határidős indexek is 0,6 százalékkal vannak lejjebb. A befektetők a Közel-Keleten zajló háborúra figyelnek, még él a remény az izraeli-iráni légitámadásokban egy fegyverszünetre, erről állítólag tárgyalások folynak Teheránnal.

Donald Trump amerikai elnök azonban távozott Kanadából a G7-csúcstalálkozóról, ami nem jó jel, hiába jelentette ki, hogy ennek semmi köze egy esetleges tűzszünethez. A japán jegybank pedig bejelentette, hogy nemsokára lassítja a kötvényvásárlások havi csökkentésének ütemét. Estek a megújulóenergia-részvények egy amerikai szenátusi döntés nyomán. Az Egyesült Államokban kedden kiskereskedelmi eladási adatok jönnek, szerdán pedig kamatdöntés.

A Brent típusú olaj. Nagyot ugrott a múlt héten. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Brent típusú olaj. Nagyot ugrott a múlt héten. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index szembemegy az európai mezőnnyel, 0,7 százalékkal javít. Az OTP 1,1, a Mol 1,4, a Richter 0,5 százalékkal drágul, a Telekom picit esik. Az euró 402,60, mintegy ötven fillérrel van a hétfő esti szint felett. Elemzők pozitívan értékelik, hogy ennyi világpolitikai feszültség ellenére is egész stabil mostanában a fizetőeszközünk.

Az olaj ismét felfelé tart, a Brent másfél százalékkal 74,40 dollárra ment fel, az európai földgáz is hasonlóan drágul. Az olajpiacon főleg a Hormuzi-szoros hajózási biztonságáért aggódnak, ahol a világon importált energiahordozók igen nagy hányada megy keresztül.

Árfolyam

Ismét megrohamozhatja az euró a 400-at?

Hétfőn Palotai Dániel, az MNB alelnökjelöltje beszélt parlamenti meghallgatásán, ahol kiemelte, hogy stabil monetáris politikára van szükség annak érdekében, hogy le tudják törni az inflációt. A cél továbbra is a három százalékos infláció elérése, amihez türelmes és óvatos megközelítésre lehet szükség – ismertette a K&H Értékpapír.

A szigorú monetáris politika révén tehát hosszabb távon is fennmaradhat a 6,5 százalékos alapkamat.

Hétfőn erősödni tudott a forint, az EURHUF árfolyam ismét 401 alá került, így „kedvező piaci hangulat mellett akár ismét a 400-as szintet próbálhatná letörni az EURHUF”. A dollár gyengülő tendenciát mutat, bár az EURUSD árfolyama egyelőre nem tudja átvinni a 1,16-os szintet.

Mi történik az OTP-vel?

Az MNB még április 24-én hagyta jóvá az OTP 150 milliárd forintos keretösszegű visszavásárlási programját. Ennek keretében a bank június 13-án 39 437 darab saját részvényt vásárolt 25 758 forintos átlagáron – ismertette az Erste Befektetési Zrt.

„Meglehetősen furcsa napja volt pénteken az OTP-nek.” A közel-keleti konfliktus hatására 25 100 forintig esett az árfolyam, de ez megtartotta a részvényt és innen fordulva emelkedéssel volt képes zárni.

Ezzel úgy tűnik, hogy véget érhetett a május közepe óta tartó korrekció az OTP-ben, így a következő napokban északnak veheti az irányt.

Trump telekomvállalkozó is lesz

A Bloomberg szerint Trump közösségimédia-platformja, a Truth Social június 16-án hivatalosan is benyújtotta az S-1 formanyomtatványt az amerikai SEC-hez, hogy elindítsa a Truth Social Bitcoin és Ethereum ETF-et. Ennek célja, hogy a befektetők számára BTC- és ETH-kitettséget biztosítson egyetlen tőzsdén kereskedett alapon keresztül.

Emellett a Trump Organization hétfőn bejelentette a Trump Mobile, egy 5G-s telefonszolgáltató elindítását. Ez az Egyesült Államok mindhárom nagy szolgáltatóján keresztül elérhető lesz, és a „47-es terv” keretében többek között korlátlan szöveges üzeneteket, hívásokat és adatforgalmat, közúti segítségnyújtást és távgyógyászati szolgáltatásokat kínál. Bemutatták a T1 Phone-t is, amelyet „elegáns, aranyszínű okostelefonként” jellemeztek, amelyet az Egyesült Államokban terveztek és gyártottak, tényleges megjelenését augusztusra tervezik.

Bitcoinban fizetik le az oroszok, akit lehet

A Reuters, a Global Ledger és a Recoveris közös vizsgálata szerint az orosz FSB és GRU kémszervezetek bitcoin segítségével fizettek tinédzsereknek és képzetlen kémeknek. Például Lengyelországban fiatalokat toboroztak megfigyelésre, vandalizmusra és gyújtogatásra, valamint zsoldosokat a Donyeck-medencébe. Valamint „európai politikusok megvesztegetésére” is használták.

Megkezdték az ether összegyűjtését is

Nagy feltűnést okozott a kriptós szektorban a SharpLink Gaming (SBET) nevű cég, amelyet az „ETH Microstrategy-jének” is neveznek. (A Microstrategy, új nevén Strategy egy több tízmilliárd dolláros bitcoin-készletet felhalmozó befektetési társaság.) Az SBET elkezdett ethert vásárolni, majd a múlt hét végén körülbelül 30 perc alatt 75 százalékkal zuhant egy hír hatására, ami azonban tévesnek bizonyult.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Ebben azt állították, hogy a vállalat teljes tulajdonosi köre eladta a részvényeinek 100 százalékát. Kiderült, hogy csak arról van szó, meghatározták, mikor adhatják majd el a részvényeiket a nagybefektetők. Az árfolyam erre jelentősen felfelé korrigált.

Az SBET eddig 460 millió dollár értékben vásárolt ETH-t, és további 79 millió dollárt gyűjtött össze még több megvásárlásához. Az mindenképp nagyon jó hír a második számú kriptovaluta számára, hogy az erre szakosodott befektetési társaságok is megjelentek, bár ez már részben beépülhetett az árfolyamba.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG