6p

Az európai részvényekről újabb és újabb optimista elemzések látnak napvilágot, ma azonban az indexek nem mutatnak határozott irányt. Az euró volt reggel 400,7 is, az arany történelmi csúcsától pár dollárra áll. Oldalazik a bitcoin, kaszált a Coinbase, jöhet Elon Musk kriptovalutás fizetési rendszere.

Az európai indexek a csütörtöki szép emelkedés után pénteken vegyesen teljesítenek, a német és brit mutató például esik, a francia és a belga emelkedik. Az amerikai határidős indexek némileg süllyednek, leginkább a Dow Jones ipari átlag, 0,3 százalékkal. A TikTok visszatért az Apple Store alkalmazásai közé, az Apple viszont mesterségesintelligencia-funkciókat kínálhat Kínában. A GameStop részvénye a gyorsjelentése után húsz százalékkal ugrott.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy vámokat vet ki azokra az államokra, amelyek korábban vámokat alkalmaztak országával szemben. De az új vámok csak áprilistól lépnének életbe, ami jó hír a piacok szerint, mert van idejük az érintett feleknek tárgyalni egymással.

A világ ezen kívül a Müncheni Biztonsági Konferenciára figyel, ahol amerikai-ukrán-orosz hármas találkozó is lesz.

Az európai földgáz ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az európai földgáz ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,3 százalékkal esik, az OTP és a Mol és a 4iG fél százalék körüli esést mutat. A Richter 1,3, az Opus 2,7 százalékkal drágult. Az euró-forint alulról ostromolja a 402 forintos határt, most 401,90, de reggel volt 400,70 is.

Már a 3000 dollárt kerülgeti az arany

Az arany határidős ára péntek reggel volt 2964 dollár is, ami alig marad el a hét elején beállított 2968 dolláros történelmi rekordtól. Az árfolyam már hetedik hete van pluszban, és a geopolitikai feszültségek enyhülése – az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások – hírére sem roggyant meg. A nemesfémeknek segít a dollárerősödés megállása, a zöldhasú árának csökkenése.

Árfolyam

A Goldman megemelte az európai részvények célárát

A Goldman Sachs megemelte az STOXX 600-as index árfolyamcélját az ukrajnai békemegállapodás esélyei miatt. Az okok között említette a várhatóan csökkenő kockázati felárakat, az energiaárak visszaesését, a fogyasztói bizalom javulását és az erősebb gazdasági növekedést – írta az Investing.com. A bank most 560, 570, illetve 580-as indexértékeket jósol a következő 3, 6, illetve 12 hónapra, ami nyolc százalékos hozamot jelentene összesen a következő egy évben.

A fogadási piac szerint a tűzszünet idei létrejöttének esélye 70 százalékra emelkedett – mondta a Goldman stratégája, Sharon Bell.

Csökkennek majd a gázárak?

Bár a piac már sokat emelkedett és a vállalati nyereségek kilátásai változatlanok, a befektetési bank úgy véli, hogy az amerikai részvényekhez képest még mindig jelentős árdiszkont miatt van esély „az európai részvények további szerény átértékelődésére”. Egy korlátozott tűzszünet 0,2 százalékkal növelheti az euróövezeti GDP-t, míg egy optimistább forgatókönyv esetén 0,5 százalékkal is nőhet.

A gázárak jelentősen csökkenhetnek, ha az orosz szállítások visszatérnek a háború előtti szintre, de egy részleges visszatérés is hatással lenne az energiaárakra.

Tegyük újra naggyá az európai részvényeket!

Az európai részvények több mint tíz százalékot emelkedtek az elmúlt egy évben, és de mi mozgatja az európai részvényeket és van-e még bennük szufla? – teszi fel a kérdést egy másik elemzés is. Eszerint a drága amerikai részvényekkel ellentétben az európaiak még mindig olcsók vagy ésszerűen árazottak, diszkonttal kereskednek az amerikaiakhoz képest. További emelkedést eredményezhet:

  • A monetáris politika. Az Európai Központi Bank korábban kezdte meg a kamatcsökkentést, mint a Fed, és nagyobb mértékben csökkent, ami hátszelet jelent a gazdaság és a piacok számára.
  • A geopolitika. Az orosz-ukrán konfliktusban remélhetőleg tartós és konstruktív békemegállapodás születik.
  • A helyi politika. Németországban a közelgő választásokon valószínűleg balról jobbra tolódik a kormányzat, ami egy növekedéspárti, inkább vállalkozásbarát rendszert eredményez, amely infrastrukturális beruházásokat, alacsonyabb energiaköltségeket és adócsökkentéseket ígér. Ez Európa többi része számára is kedvező lehet.
  • Reformok. Megvan a versenyképesség javítására irányuló szándék kontinensünkön, például ez látszik a 400 oldalas Draghi-jelentés nyomán.
  • Kína. A kínai gazdaság kezd kilábalni a recesszióból, ez lendületet ad az európai luxuscikkgyártó vállalatoknak és a szélesebb körű exportkeresletnek.

Lásd még erről:

Oldalazik a bitcoin, kaszált a Coinbase

A kriptovaluták nem igazán mutatnak irányt, az inflációs adat utáni esést hamar kiheverték, a bitcoin 95 és 98 ezer dollár között sávozott egész héten. Hírek azonban jönnek, így a Coinbase tőzsdén levő kriptotőzsde rekordbevételről számol be. A negyedik negyedévben 2,3 milliárd dolláros bevétel mellett 579 millió dolláros nettó nyereséget jelentett. A tranzakciós bevétel 172 százalékkal 1,6 milliárd dollárra emelkedett. A részvények ára csak 2025-ben 16 százalékkal, egy év alatt pedig 112 százalékkal ment fel.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A Trump-féle World Liberty Financial ismét vásárlásokat hajtott végre, ezúttal WBTC-t (ami letétbe helyezett bitcoin az Ethereum-kompatibilis blokkláncokon), aUSDC-t és MOVE érmét vett, összesen tízmillió dollárt meghaladó értékben.

Jön Musk kriptovalutás fizetési rendszere?

Ran Goldi, a Fireblocks menedzsere egy interjúban kijelentette, hogy az X Money (Elon Musk pénzügyi érdekeltsége) bevezetheti a kriptovaluta-fizetések támogatását. Az X közösségimédia-oldallal való teljes integráció pedig 2025 végére várható.

A Visa-val való partnerség már most is lehetővé teszi a digitális pénztárcák és a bankok közötti átutalásokat. Bár a Visa-együttműködés során nem említették kifejezetten a kriptopénzeket, iparági bennfentesek úgy értelmezik, hogy ez Elon Musk milliárdos szélesebb körű ambícióit jelzi a digitális eszközök és fizetések terén. Musk kriptopénzekkel kapcsolatos múltja pedig csak táplálja a spekulációkat, mint a Dogecoinhoz fűződő kalandos viszonya, valamint a Tesla egymilliárd dollárt meghaladó értékű bitcoin-állománya.

A Fireblocks cég egyébként infrastruktúrát fejleszt, amely jelenleg a globális blokklánc-tranzakciók mintegy 15 százalékát működteti, így képben lehet a blokklánc-alapú fejlesztések terén.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG