3p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta, hogy az AutoWallis többségi részesedést szerezzen a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozíciót betöltő, 130 embert foglalkoztató Iniciál Autóház Kft.-ben - közölte az AutoWallis Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az AutoWallis tavaly kötött együttműködést a 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Iniciál Csoporttal, amelynek egyik lépéseként július elején a tulajdonába került az Iniciál 40 százaléka, majd augusztusban további 20 százaléka - ezt hagyta most jóvá a GVH -, így összesen 60 százaléka.

A második lépésben megszerzett 20 százalékos Iniciál részesedést 868 millió forint összegű apportos tőkeemelés részeként szerezte meg az AutoWallis. A GVH jóváhagyását követően zártkörben kibocsátandó 10 049 568 darab AutoWallis részvény apportálási árfolyama a vállalat korábbi tőkeemelésről szóló döntésének megfelelően 86,4 forint. Az apport ellenében kapott részvényekre az eladók elidegenítési tilalmat vállaltak, ennek értelmében 2021. május 31-ig egyáltalán nem értékesíthetnek részvényeket, ezt követően pedig 5 évig korlátozott mennyiségben, ütemezésben és árfolyamértékben is előre meghatározott módon válhatnak meg részvényeiktől. 

Nőtt az AutoWallis értékesítési hálózata (fotó: MTI)
Nőtt az AutoWallis értékesítési hálózata (fotó: MTI)

Az Iniciál hét autómárka (Dacia, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Suzuki és Toyota) értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozik négy telephelyen (Győr, Mosonmagyaróvár, Sopronban és Szombathely), a vállalat árbevétele tavaly 19,3 milliárd forint volt. Az Iniciál Csoport ügyvezetője és szakmai irányítója a többségi tulajdonrész megszerzését követően is Taródy Zsolt marad.

A tranzakciónak köszönhetően az AutoWallis csoport tagjai további meghatározó pozíciójú flottamárkákkal egészültek ki, ami jól illeszkedik a tavaly meghirdetett stratégiába, hogy a vállalat 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen.

Az elmúlt hónapokban bejelentett nemzetközi tranzakciók, így az Opel márka négy országra kiterjedő importőri jogának megszerzése mellett a mostani tulajdonszerzés jelentős mérföldkő az AutoWallis történetében, ugyanis a forgalmazott márkák bővülése mellett Magyarországon is emelkedik a csoport értékesítési pontjainak száma - olvasható a társaság közleményében.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a péntek délutáni kereskedésben 84 forinton állt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 112, a legalacsonyabb 51,2 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG