3p
Az amerikai 10 éves állampapír hozama átlépte a 3 százalékos álomhatárt, a részvénypiacok pedig kiadósat estek, a Google és az Apple vezetésével. Ázsia és Európa is esik, itthon az OTP van lejjebb kevéssel, a forgalom azonban csekély. Gyengül a forint, a zloty és a cseh korona egyaránt.

Napok óta lehetett számítani arra, hogy a folyamatosan emelkedő 10 éves amerikai állampapír hozama eléri a 3 százalékos szintet. Ez teljesen normális folyamat, de olyan sokáig tartott az alacsony kamatok és hozamok időszaka, hogy most mégis újdonság a piacnak. Ha sikerült még egy kicsit emelkedni neki, akkor már 7 éve a legmagasabb szintre juthat a hozam.

S&P 500

A részvénypiacoknak természetesen nem jó az erős hozamemelkedés, hisz így a kötvénypiac egyre inkább alternatívát kínál. Estek is rendesen az amerikai indexek, az S&P 500 index 1,34 százalékkal zárt lejjebb, de napközben volt mélyebben is, újra megközelítette a 200 napos mozgóátlagot.

Ezúttal estek a nagy technológiai és internetes részvények: 4,5 százalékot zuhant és a 200 napos mozgóátlagon állapodott meg a Google anyavállalata, az Alphabet, miután az első negyedéves jelentés alapján arra lehet következni, hogy a gyors növekedés időszaka lassan véget ér.

Google (Alphabet)

Negyedik napja esik a világ legnagyobb tőzsdei cége, az Apple, miután olyan aggodalmak vannak, hogy csökken a drágább iPhone-ok iránti kereslet. Hogy így van-e, az majd igazából a második negyedév alapján fog látszani, mivel hírek szerint a júniusi szállításokra vonatkozó megrendelése estek vissza, de előbb még jön az első negyedéves jelentés a jövő héten.

Ázsiában is elromlott a hangulat és Európában is a mínuszok jellemzőek, jóllehet többnyire egy százalék alattiak a veszteségek. Kiemelkedik viszont a DAX, a frankfurti index 1,3 százalékkal gyengül, értéke 12 420 pont.

A hazai börze mintha máris a négy napos hétvégére készülne: a BUX egytized százalékot mozdul lefelé, a forgalom csekély. A Mol 0,2 százalékkal van feljebb 2930 forinton, az OTP fél százalékot esik 11 280 forintig, a Richter 0,3 százalékkal van lejjebb 5200 forinton, a Telekom 0,4 százalékot erősödik 453 forintig.

Gyengélkedik a forint, majdnem 313 eurónként, igaz, a lengyel zloty és a cseh korona is lejjebb kerültek, előbbiből 4,21-et, utóbbiból 25,45-öt kell adni az európai közös fizetőeszközért. A svájci franki kisebb korrekció után újra gyengül, megint közelíti az eurónkénti 1,20-as szintet.

Euró/forint Friss árfolyamok >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42980 43000 7 165 044 370 HUF 2026-11-05 14:31:20
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4984 4994 3 145 136 280 HUF 2026-11-05 14:30:45
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12950 12850 13000 +0,39% 12960 12980 428 226 760 HUF 2026-11-05 14:23:15
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 211 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG