2p
Az európai tőzsdék eséssel nyitottak, lehet, hogy valóban jön a Trump-eufória utáni korrekció. Újabb meglepő fordulat a Plotinusnál: távozik Zsiday Viktor.

Elgyengült a forint, a 309 és 310 között ingadozik az euróhoz képest, miután egy darabig 307-308 környékén mozgott. Persze ez még mindig nem egy nagy mozgás, nagyjából belefér a hosszabb ideje meglévő sávba.

Euró/forint   Friss árfolyamok>>>

A dollár is gyengült az euróhoz képest: most 1,074 dollárt adnak a közös európai valuta egy egységéért, miközben a közelmúltban már sokan a paritást várták. Túlzottan nyilvánvalónak tűnt, hogy az emelkedő amerikai kamatok és a beláthatatlan ideig 0, illetve negatív európai kamatok időszakában nem tehet mást a dollár, minthogy erősödik. Mindenki megvette hát a dollárt, nem maradt vevő, és az árfolyam esni kezd. Ez persze lehet, hogy összefügg a Trump-hatással is: az új elnök megválasztása után emelkedett a dollár, a beiktatása után korrigál.

Ezt a folyamatot figyelhetjük meg ma az európai tőzsdéken is: a DAX egy százalékkal esik 11 510 pontig, a francia CAC-40 közel ugyanennyivel 4810 pontig. Amerika pénteken még nem mozdult: feltehetően mindenkit lekötött a szokásosnál nagyobb érdeklődést kiváltó elnöki beiktatási ceremónia.

A BUX alig mozdul, a Mol emelkedik fél százalékkal 20 950 pontig. A nap érdekessége megint a Plotinus: nem csak, hogy megvásárolt a cég 380 ezer részvényt, és ezzel lényegében felszippantotta a közkézhányadot, de egyúttal le is mond Zsiday Viktor, aki az egész cég lelke volt kezdettől fogva. Ez meglepőnek tűnik, nem tartjuk kizártnak, hogy a tőzsdei kivezetés után a cég akár meg is szűnik, a tulajdonosok felosztják a vagyont. Most mindenesetre az a terv, hogy amilyen hamar csak lehet, bevonják a megvásárolt saját részvényeket és döntenek a tőzsdei kivezetésről.

Nagyot ugrott az arany, miután visszatesztelte az 1200 dolláros szintet: 1212-1215 dollár között van unciánként.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43170 42890 43400 +1,20% 43160 43190 3 950 442 110 HUF 2026-11-05 10:53:15
MOL 4992 4976 5090 -2,12% 4992 5000 852 548 168 HUF 2026-11-05 10:55:31
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2890 575 101 148 HUF 2026-11-05 10:52:32
RICHTER 12900 12850 12980 0,00% 12890 12900 153 630 100 HUF 2026-11-05 10:52:33
OPUS 210 210 214 -2,09% 210 214 6 115 657 HUF 2026-11-05 10:32:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG