3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az év végéig lezárja a brókerbotrányhoz kapcsolódó vizsgálatait a jegybank, addigra a személyi felelősség kérdését is tisztázzák.
A Quaestor-cégcsoport elnök-vezérigazgatóját, Tarsoly Csabát szállítják el egy rendőrautóval a Fővárosi Főügyészség Fő utcai épületéből 2015. március 28-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Várhatóan az év végéig lezárja a jegybank a befektetési szolgáltatói piac számos szereplőjénél - a Buda-Cash, a Quaestor, illetve a Hungária értékpapírcégeinél feltárt visszásságok nyomán - indított vizsgálatainak jórészét, és ekkorra fejeződhet be a három,  már elmarasztalt brókercég korábbi vezetői személyi felelősségének megállapítására vonatkozó eljárás is - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti alelnöke az MTI-nek.

Mint mondta, minden ügyet megnyugtatóan - ha szükséges, akár erős intézkedést is alkalmazva - le kell zárni a tőkepiacon, még akkor is, ha azok súlyukat tekintve esetleg jelentéktelen szereplőkhöz kötődnek. Ezt kívánja a fogyasztók biztonsága és a pénzügyi stabilitás.

Nem csak azokra sújtanak le, akik ellopták a pénzt

Hozzátette: a "szálak elvarrása" a jegybank részéről nem pusztán azt jelenti, hogy az MNB kizárólag azokkal szemben intézkedik határozottan, akik - úgymond - "ellopták az emberek pénzét". Azok is kompromisszum nélküli, kemény felügyeleti intézkedésre számíthatnak, akik nem az elvárt gondosságot tanúsítva, felelőtlenül kezelik azt.

Windisch László nem zárta ki annak lehetőségét, hogy akár engedély visszavonásra is sor kerülhet a vizsgálatok zárásaként, de rámutatott, további, olyan súlyú visszaélést, amely az ügyfelek pénzének, vagy értékpapírjainak eltulajdonítását eredményezné, nem találtak a vizsgálatok során.

A jövőben ne vezethessenek céget a csaló cégek vezetői

A befektetési szolgáltatói piac szereplőinek munkáját szigorú jogszabályi keretrendszer határozza meg, kezdve az adott ügyfél - tőkepiaci ismereteinek megfelelő - tájékoztatásától egészen valamennyi belső folyamat szabályozásáig. Az MNB ezek betartását minden körülmények között kikényszeríti - hangsúlyozta az alelnök.

Windisch László rámutatott: azért kell mindenképp elvégezni a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária brókercégei volt vezetőinek személyes felelősségére vonatkozó vizsgálatokat is, hogy - a minden bizonnyal elmarasztalással záruló határozatok nyomán - a jó üzleti hírnév hiánya miatt el lehessen a jövőben utasítani igényüket, ha bármikor még vezető tisztségviselőként szeretnének elhelyezkedni a pénzügyi piacokon Magyarországon.

Nem marad ennyi brókercég a piacon

A tőkepiaci szektorral szembeni átmeneti bizalomvesztés már a múlté - a problémás ügyek feltárásának és az átlátható jegybanki kommunikációnak is köszönhetően - hangsúlyozta az MNB alelnöke. Ezt mutatja, hogy az év elejéhez képest a kezelt értékpapírok állománya és az ügyfelek száma is nőni tudott.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szigorodó elvárások miatt összeolvadások is kezdődhetnek a befektetési vállalkozások piacán. A konszolidáció - melyet a felügyeleti intézkedések is erősíthetnek - ugyanakkor segítheti is a megbízható és jogkövető befektetési vállalkozások megerősödését, mivel a szabályokat lazán vevő és így ügyfeleik pénzét felelőtlenül kockáztató vállalkozások az egészséges piacról vonnak el forrást- összegezte a jegybanki vezető.

A jegybank nem felelős?

Milyen lépéseket tett jegybank, hogy megelőzzön még egy ilyen botrányt? Felelős-e a most kialakult helyzetért? Erről is kérdeztük nemrég Binder István felügyeleti szóvivőt a Napi Kommentárban:

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45850 45850 46780 -0,84% 0 0 18 242 792 150 HUF 2026-09-22 17:09:36
MOL 5110 5100 5230 -1,26% 0 0 4 270 400 090 HUF 2026-09-22 17:07:54
MTELEKOM 2548 2540 2578 -0,23% 0 0 956 461 888 HUF 2026-09-22 17:12:34
RICHTER 12600 12600 12910 -2,33% 0 0 2 675 316 770 HUF 2026-09-22 17:06:05
OPUS 290 285 293 +1,05% 0 0 36 040 404 HUF 2026-09-22 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lehet, hogy rémálmai lesznek a forintnak ilyen nap után
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:41
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sírja vissza ezt a napot a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:37
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1653,87 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel 151 342,76 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A tengerentúli tőzsdéknek spenót is volt a reggeli turmixukban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:08
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Egy legény van talpon a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,18 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:59
Csak a Richter-papírok vannak mínuszban.
Részvény / Deviza / Áru Hiába a 100 dollár alatti olajár, tragikus fordulat érik
Czwick Dávid | 2026. szeptember 22. 10:41
Bár az idén látott brutális drágulás után újra tartósabban 100 dollár alá kerülhet az olaj hordónkénti ára, a piaci fellélegzés csúfos véget érhet. A háttérben ugyanis drámai és környezeti szempontból katasztrofális folyamat zajlik: a legfrissebb nemzetközi előrejelzések szerint a globális szénkereslettel idén tragikus módon valami olyan történt, amire sokan talán már nem is számítottak. A fejleménynek az iparági szereplőkön kívül senki nem örülhet igazán. Az egyre nehezebben kontrollálható iráni háború pedig továbbra is vadul rángathatja a nyersanyagárakat.
Részvény / Deviza / Áru Felpörögtek az európai tőzsdék, de az olajár is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:06
Így indult a kereskedés kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mit ér a forint kedd reggel? Ennyit kell adni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:53
A legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Raliztak egyet New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:38
Így zárt a Wall Street.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 18:38
Emelkedéssel zártak a főbb tőzsdemutatók.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG