3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 354,19 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 47 622,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A kedvező nemzetközi hangulatnak és a Richter jó teljesítményének köszönhető a BUX-index emelkedése. A gyógyszeripari cég reggel tette közzé, hogy az Európai Bizottság elfogadta a RYEQO, egy új, a méhmióma középsúlyos és súlyos tüneteitől szenvedő fogamzóképes korú felnőtt nők kezelésére szolgáló, szájon át szedhető készítmény törzskönyvezési kérelmét. A Richter-papírok árfolyama 225 forinttal, 2,81 százalékkal 8225 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Jó nap van a Richter mögött (fotó: MTI)
Jó nap van a Richter mögött (fotó: MTI)

A Mol 6 forinttal, 0,26 százalékkal 2308 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára változatlanul 16 010 forinton állt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 429,50 forintra csökkent, forgalma 23,8 millió forint volt. A BUMIX 3890,16 ponton zárt kedden, ez 23,02 pontos, 0,60 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. Hozamvadász befektetők veszik a gazdaság alakulására kényesen reagáló vállalatok részvényeit az előző napi hullámvölgy után, az IBM árfolyamát pedig az erős második negyedéves eredmények húzzák felfelé.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,06 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,16 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,39 százalékos pluszban indította a kereskedést. A figyelem most a gyorsjelentésekre irányul, kedden olyan nagyvállalatok közlik beszámolójukat, mint a Netflix és a Chipotle Mexican Grill. Az S&P 500-as mutató kosarát alkotó ötszáz nagyvállalat közül eddig 41 tette közzé második negyedéves beszámolóját, közülük 90 százalék tényadatai haladták meg az elemzői várakozásokat.

Az IBM amerikai informatikai óriáscég 3,54 százalékos pluszban nyitott, mivel brókercégek emelték célárfolyamát a felhőszolgáltatások és tanácsadói üzletág robusztus növekedéséről tanúskodó, a hétfői tőzsdezárás után közölt második negyedéves beszámoló hatására.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken jórészt csökkentek az indexek. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,21 százalékos, a frankfurti DAX-index pedig 0,24 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 0,20 százalékos pluszban toporgott. Madrid 0,32 százalékos, Milánó pedig 0,48 százalékos mínuszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,12 százalékos mínuszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1756 dollárt adtak, 0,37 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,03 százalékkal erősödött a dollár, 109,47 jenen forgott. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,53 százalékkal, 1821,95 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,78 százalékkal, 1823,30 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,24 százalékos mínuszban, 67,77 dolláron, a WTI pedig 1,49 százalékos veszteségben, 65,36 dolláron forgott fél négykor.
 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45800 45320 46000 +1,10% 45730 45800 2 343 723 920 HUF 2026-09-25 11:55:39
MOL 5195 5180 5260 -1,05% 5195 5205 531 383 865 HUF 2026-09-25 11:55:10
MTELEKOM 2552 2536 2558 +0,31% 2552 2556 158 232 476 HUF 2026-09-25 11:55:43
RICHTER 12620 12530 12690 -0,24% 12600 12620 387 577 080 HUF 2026-09-25 11:55:32
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 280 3 634 059 HUF 2026-09-25 11:25:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG