2p
Tegnap az olaj mindkét fő típusának ára 40 dollár fölé került, és ott sikerült ma is kitartania. Az amerikai tőzsdék is a magasban zártak tegnap, ellenben Európában ma nem mutatkozik erő, a német piac kifejezetten gyengélkedik. A hazai tőzsde továbbra is bivaly, a Mol-OTP páros viszi az égbe.

Teljes megnyugvás köszöntött a világ áru-, és értéktőzsdéire az év eleji nagy zuhanások és turbulenciák után. Ebben szerepet játszat, hogy véget ért az olaj piacán a hisztérikus eladás, és az esés mértékéhez illő korrekció következett be, amely fel is vitte az árat 40 dollár fölé. Ma is 40 körül van a WTI, a Brent pedig 41,30-on.

Ez eleve megadja a tőzsdék számára is az irányt, hisz az olajár esése hisztérikus részvényeladásokat is eredményezett. Ennek leginkább pszichológiai okai voltak, hisz az eső olajár a legtöbb cégnek kedvező, rosszul csak az energiacégeket érinti. A mostani kiújult tőzsdei örömnek viszont van egy másik oka is: a tőzsdei cégek negyedéves eredményeik közlése után visszatértek a piacra nagyösszegű saját részvény vásárlásokkal.

Amerikában tegnap is folytatódott a szerdán kezdődött lelkes vásárlási hullám, ami azt eredményezte, hogy az S&P 500 a tegnapelőtti áttörés után már el is távolodott fölfelé a 200 napos mozgóátlagtól, és ezzel az eső trend veszélye egyelőre el is hárult, akár a hosszúra nyúlt bikapiac 8. évét is láthatjuk.

S&P 500

A Nasdaq most nem olyan erős, noha az utolsó években az vezette a hosszt. Ezt egészséges jelenségnek tekinthetjük, hisz ott némely részvényben túlzott értékeltség alakult ki a nagy jövőbeni növekedésre számítva, és most talán átsúlyoznak a befektetők más szektorokba. A Nasdaq Composite 4775 ponton zárt, még jóval a 200 napos mozgóátlag alatt.

Nasdaq Composite

Európa ma gyengén nyitott, de a legtöbb index rövid idő alatt pluszba ment. A DAX még mínuszban van, 9880 ponton. Sok volt neki a 10 ezer pontos szint, 3-4 napos ostrom után látványosan lefordult róla.

A BÉT továbbra is remekel, a BUX elérte a 26 ezer pontot. Az emelkedést megint az OTP vezeti 1,25 százalékkal, ára 6890 forint. A Richter 1,3 százalékkal van ma feljebb 5335 forinton, a Mol 0,8 százalék nyereséggel 16 430 forinton.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45450 45360 46250 -1,41% 45440 45470 1 823 126 400 HUF 2026-07-22 10:52:22
MOL 4322 4298 4346 -0,14% 4318 4328 417 074 352 HUF 2026-07-22 10:52:28
MTELEKOM 2670 2662 2678 +0,23% 2666 2670 54 891 912 HUF 2026-07-22 10:50:56
RICHTER 11830 11790 11870 +0,42% 11800 11830 192 576 470 HUF 2026-07-22 10:51:07
OPUS 361 358 365 +0,70% 361 365 2 051 250 HUF 2026-07-22 10:46:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG