3p
Az olaj szakadatlan esése most megtört, a 40 dollár alatti ár hatására megjelentek a vevők. A tőzsdék enyhén emelkednek, miközben a legnagyobb internetes cégek egytől egyik az abszolút csúcsokon vannak. A BÉT ma felpattant a tegnapi nagy esés után, leginkább az OTP emelkedik. A forint az erő jeleit mutatja.

Amerika tegnap ismét emelkedett, az indexek a magasban, de van egy szektor, amelyik tarol. Akárcsak 16-17 éve, most is van egy internetes mánia, de ez most egész más jellegű. Most ugyanis már csak azok a cégek vesznek részt benne, amelyek tényleg jelentős profitot, vagy legalább óriási árbevételt zsebelnek be a netes piacon. Ezek a Facebook, a Google és az Amazon, és most mutatunk egy igen érdekes grafikont is. Íme, egy valamivel kisebb cég, a LinkedIn:

LinkedIn

A részvény viselkedése meglehetősen szokatlan. Még februárban volt benne egy óriási, 40 százalékos esés napon belül. Júniusban aztán megcsinálta a papír ugyanezt fölfelé, és ott a hatalmas ugrás után beszorult egy igen szűk sávba, miközben a részvény rendkívüli mértékben túlvett maradt. Ezt az ábra felső részén látható RSI nevű mutató jelzi, amely 70 felett túlvettséget jelez. A LinkedIn esetében extrém, 90 közeli értéket ért el, és közel két hónap alatt sem tudott visszatérni 70 alá, ami igen ritka részvénypiaci érdekesség.

Tegnap jelentett a Tesla, de viszonylag gyenge eredménye nem okozott meglepetést, miután múlt héten már felkészítette a közönséget a cég vezetője, hangsúlyozva, hogy a Model 3 majd mindent megold, dől majd a pénz, csak sikerüljön legyártani. Az egy részvényre jutó veszteség a várt 60 cent helyett 1,05 dollár lett.

Ázsiában ma általános emelkedés követi a tegnapi esést, a Nikkei egy százalékkal van följebb. Az európai indexek is pluszban, de kiemelkedik a BUX, amely másfél százalékot erősödik, viszont tegnap méreteset esett, így teljesen érthető, hogy most helyreáll benne a rend. Az OTP 2,5 százalékkal erősödik 6670 forintig, a mostanában amúgy is jól teljesítő Mol szűk 1 százalékkal van feljebb, 17 210 forinton. A Richter 1,4 százalékot javul, 5900 forintig.

Az olaj pár hét alatt lecsúszott 50-ről 40 dollárig, a WTI tegnap már 40 alatt is járt, és ez már felkeltette a vevők érdeklődését: ma a WTI 41, a Brent 43 dollár. Az arany fél százalékkal visszaesett 1357 dollárra.

Euró/forint

A forint szépen stabilizálódik az eurónkénti 310-es nagy szint közelében, továbbra is várjuk a szint áttörését erős irányban, igaz, már egy éve ebben reménykedünk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG