1p
A harmadik negyedévben Soros György befektetési alapja emelte részesedését több amerikai bankban, és háromszorosára növelte aranykészletét is. Buffett, a híres értékalapú befektető pedig kiszállt a fogyasztáshoz kötődő cégek válságállónak számító részvényeiből, és a gazdasági fellendülésből profitáló cégeket, például gépgyártókat vett.

Ismét eljött az ideje, hogy egyes zárt befektetési alapok, hedge fund-ok, befektetési társaságok kötelezően közzétegyék negyedéves portfóliójukat. A magyar származású Soros György által irányított 23 milliárd dolláros Soros Investment Management a Handelsblatt jelentése szerint főleg a bankokat szerette. Az American International Group (AIG), a Citigroup és a JP MorganChase pénzügyi szolgáltatókban levő részesedését növelte meg.

Félmilliárd az AIG-be

Az AIG-be Soros félmilliárd dollárt fektetett - ezzel 15,2 millió részvényt szerzett meg -, a Citigroup papírjait csak ötven, a JP Morganét 40 millió dollár körüli összegért vette. A lap szerint más hedge fund-ok, a Dan Loeb nevével fémjelzett Third Point és a Louis Bacon által vezetett Moore Capital Management is bevásároltak AIG-ből.

Soros György (Fotó: Wikimedia Commons)

A Soros-alap ezen kívül 436 ezer darab befektetési jegyet vásárolt az SPDR Gold Trust nevű, fizikai aranyon kívül semmi mást nem tartó, hatalmas méretű ETF-ben (tőzsdén kereskedett alapban). Ezzel a készletét háromszorosára növelte, a negyedév végén ugyanis összesen 1,3 millió befektetési jegye volt, ezek összértéke pedig 227 millió dollárra rúgott.

Válság helyett fellendülésre számítanak

Warren Buffett sztárbefektető, pontosabban annak Berkshire Hathaway nevű cége az Intelligent Investieren nevű német befektetési oldal megfogalmazása szerint „kijött a defenzívából”, és elkezdett az USA gazdasági fellendülésére játszani. Tovább építette le ugyanis azokat a részvénycsomagjait, amelyek válság, dekonjunktúra idején muzsikáltak eléggé jól.

Eladott  ConocoPhillips-részvényeket (az USA harmadik legnagyobb energiakonszernje), 95 százalékkal csökkentette Johnson & Johnson-csomagját, 88 százalékkal pedig General Motors-pakettjét. Csökkentette Kraft Food, U.S. Bancorp és Procter & Gamble részesedését is, a legtöbb cégnek a fogyasztási szektorhoz volt köze, ami közismerten eléggé válságálló szektor. Tovább növelte viszont kedvenc bankjában, a Wells Fargo-ban levő részesedését, ebben már 422,5 millió részvénye van. Vett újabb 873 ezer IMB-részvényt, és négymilliót a Deere & Co papírjaiból.

Jöjjenek a gépek és alkatrészek

A mezőgazdasági gépeket gyártó John Deere egyébként a magyar Rábának is partnere, a hazai földeken is látni szép számmal gépeiből. A CNBC-nél működő, a guru minden rezdülését figyelő Warren Buffett Watch aloldal szerint ezen kívül többek között a Precision Castparts Corp. és a Wabco Holdings nevű, szintén gép- és alkatrészgyártással foglalkozó társaságokban is vásároltak kisebb részvénycsomagokat. (Bővebb lista a vételekről és eladásokról angolul itt látható.)

Warren Buffett

A gurufigyelők szerint egyébként abból ítélve, hogy a Berkshire Hathaway csak pár százmilliós és pár tízmilliós tételben vásárolgatott az említett részvényekből, arra utal, hogy portfólió-kezelői, Todd Combs vagy Ted Weschler dönthettek a tranzakciókról. Úgy tartják ugyanis, hogy az „ohamai bölcsnek” is nevezett Buffett csak az egymilliárd dollár feletti gigatranzakciókban vesz részt személyesen.

Fejenként négymilliárdot kezelhetnek

Buffett júliusban jelentette be, hogy jobbkezei, Combs és Weschler részére nagyobb felelősségvállalást engedélyezett, az általuk szabadon kezelt tőke nagyságát 2,75-2,75 milliárd dollárról fejenként négymilliárdra emeli. A Berkshire Hathaway tulajdonában levő amerikai részvények összértéke egyébként a június végi 74,3 milliárd dollárról szeptember végére 75,3 milliárd dollárra emelkedett. Összes részvényvagyona a lapok szerint 88 milliárd körül van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG