4p
Nagyon eltérő pályán jártak a magyar, lengyel és román tőzsdeindexek az utóbbi egy évben, de hosszabb időre visszatekintve is nagyok a különbségek. Mintha minden fordítva lenne, ahol a legnagyobb a gazdasági növekedés, ott esik legnagyobbat a tőzsde? Vagy csak nagyon is előreszaladtak a befektetők?
Fotó: Bukaresti Értéktőzsde

Míg a lengyel tőzsdét folyton emlegetjük, ha a magyar tőzsdét a nemzetközi porondon akarjuk elhelyezni, a bukarestit szinte soha. Pedig itt van a szomszédban, és az ország az utóbbi egy évben egész Európában a legnagyobb növekedést érte el. Ráadásul jelentős modernizációs folyamatokon megy keresztül, a korrupció elleni harctól kezdve a privatizációig, tőkepiaci fejlesztésig vagy az EU-pénzek hatékonyabb lehívásáig. (Erről például tavaly az Alapblog írt.)

Ennek ellenére, míg a Stooq.com szerint a BUX index az utóbbi egy évben 18 százalékkal ment fel, addig a román BET index 14 százalékkal esett, a különbség majdnem egyharmad. Lehet, hogy ennek is köszönhető, de egy elemzés szerint a vezető román tőzsdei részvények osztalékhozama a legnagyobb a világon, még ha a következő években várhatóan csökkenni is fog.

Utolsókból lesznek az elsők?

A lengyel WIG 20 index az utóbbi egy évben 27 százalékkal esett, aminek inkább politikai okai vannak (EU-ellenes, piacellenes, unortodox, nacionalista kormány hatalomra kerülése). Eközben a német DAX is 15 százalékkal csökkent.

Grafikonunkon megnéztük kicsit hosszabb távon, három évre is, hogy hogyan alakultak az említett indexek. A BUX index utolsóból első lett, egy majdnem másfél éves, mintegy 60 százalékos menetelésnek köszönhetően. A DAX és a bukaresti BET index szinte fej fej mellett haladt, mindkettő 18 százalékkal emelkedett három év alatt. A lengyel index vesszőfutása mindegy egy éve tart, de előtte két évig is csak stagnált.

Semmi köze a GDP-hez?

Érdekesek a még hosszabb időtávú számok is: a DAX index tíz év alatt 75 százalékkal ment fel, a közben bekövetkezett 2008-2009-es óriási összeomlás ellenére is. A BUX csak 15 százalékot ment ez idő alatt. (Sok részvényünk alacsonyabban van, mint tíz éve, de az index értékét a kifizetett osztalékokkal is növelik.) A román BET 12 százalékkal csökkent, a WIG pedig 40 százalékkal zuhant.

Eközben úgy tűnik, a tőzsdei árfolyamoknak vajmi kevés közük volt a gazdasági növekedéshez, sőt, inkább fordított összefüggés látszik. A 2005-2015-ös évek GDP-növekedése ugyanis abban a Lengyelországban volt a legnagyobb, 46 százalékos, ahol a legtöbbet esett a tőzsdeindex, a második legmagasabb pedig Romániában volt, ahol a második legnagyobb részvényár-süllyedést mérték.

A jövőt árazzák?

Ám lehet, hogy a tőzsde csak nagyon előreszalad: A 2000-es évek elején-közepén már volt egy nagyon nagy tőzsdeindex-száguldás Lengyelországban és Romániában, sokkal nagyobb, mint Magyarországon vagy Németországban. Ezeknek a részvénypiacoknak tehát bőven volt honnét lezuhanni a válság idején.

Lehet, hogy a mostani, viszonylag magas budapesti tőzsdeindex már egy 2019-es vagy még későbbi növekedést áraz, a lefelé csorgó román tőzsde meg a jelenlegi túlfűtött gazdasági növekedés után várható visszaesést?

Könyörtelen lehet a korrekció

Erre utal, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól Mugur Isarescu nemrég a román gazdasággal kapcsolatban „úgy vélte, a fenntarthatatlan gazdasági növekedést előbb utóbb kijavítják, hiszen a jelenlegi gazdasági bővülés meghaladja az ország képességeit. A gondok továbbra is a strukturális reformok hiányában rejlenek” - írta a Bukaresti Rádió. Egy esetleges piaci korrekció szerinte könyörtelen lehet.

(A tőzsdeindexek és a gazdasági növekedés egymnstól való elszakadásának számos más oka is lehet, például az is, hogy a részvénypiac a gazdaságnak csak kis részét teszi ki. Magyarországon például csak a GDP 15-18 százalékát – hangzott el nemrég egy rendezvényen.)

Vakmajom: a román csoda titka teljesen ortodox

"Kegyetlen ütemű növekedés van Romániában, év/év alapon 18%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, sehol közel hasonló ütem nincs és több hónapja ilyen magas, nem egyszeri kiugrás van mögötte" - írta Vakmajom az Alapblogon. "A viszonylag liberális gazdaságpolitika miatt, melynek része a jelentős privatizáció (vasút, posta, távközlés, egészségügy), befektetési boom is van az országban, a piaci elemek térnyerése esélyt ad rá, hogy a román gazdaság évekig tartósan és nagy ütemben nőjön és valódi felzárkózást mutasson be a fejlett gazdaságokhoz. Nem találták fel a spanyolviaszt, a román csoda titka teljesen ortodox: privatizáció, állam visszaszorítása, külföldi tőkebefektetések vonzása, abszolút Nyugat-barát/atlantista külpolitika" – írja a blogger, a Concorde-VM Alap kezelője.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG