3p
Az olajtermelés visszafogására készül az OPEC.

Az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését - mondta Mohammed Hamad Al Rumhi ománi olajügyi miniszter. A miniszter Abu-Dzabiban nyilatkozott, ahol az úgynevezett OPEC+ csoport monitoring bizottsága ma ült össze, hogy áttekintse a piaci helyzetet és a jövő évi kilátásokat.

Az ománi olajügyi miniszter kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy a monitoring bizottság milyen mennyiségű, napi 500 ezer vagy 1 millió hordó termeléscsökkentést javasol a szakminiszterek decemberi ülésére.

Mindenképpen lesz csökkentés

A monitoring bizottsághoz közel álló források ugyanakkor a Reuters hírügynökségnek azt mondták, hogy az OPEC legnagyobb termelője, Szaúd-Arábia a termelés napi 1 millió hordós csökkentését szorgalmazza.

Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy a monitoring bizottság nem határoz meg konkrét termeléscsökkentési mennyiséget, hanem azt javasolja majd, hogy az OPEC+ tagjai a piaci folyamatok fényében bármikor változtathassanak a kitermelés szintjén 2019 januárjától. Az OPEC és más intézményeknek az előrejelzése szerint jövőre a kőolaj világpiacát a kínálat túlsúlya jellemezheti, miközben a kereslet növekedése lassul.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára az októberben elért négyéves csúcs óta csaknem 20 százalékkal csökkent a pénteki tőzsdezárásig. Pénteken a Brent ára április óta először kerül 70 dollár alá.

A Brent ára annak a hatására csökkent, hogy bővült a globális kínálat, miközben a gazdasági növekedés lassulása és a kereskedelmi viszályok éleződése miatt a befektetők a kereslet gyengülésétől tartanak.

Túlságosan megrémültek az Irán ellen tervezett szankcióktól

A kőolaj ára október elején még jelentősen nőtt a befektetőknek arra az aggodalmára, hogy az Irán ellen újra életbe lépő amerikai büntetőintézkedések miatt jelentős olajmennyiség esik ki a globális kínálatból, ami a tartalékok leapadásához és egyes régiókban pedig akár hiányhoz vezethet.

Még életbe sem léptek az Iránnal szembeni amerikai szankciók, a legnagyobb olajtermelők, mint például Szaúd-Arábia, Oroszország és az Egyesült Államok felpörgették termelésüket, hogy ellensúlyozzák a kieső iráni kőolajat.

Csakhogy az iráni olajipart november 4-től sújtó szankciók a vártnál kevésbé lettek szigorúak, így például az Egyesült Államok hat hónap haladékot adott az iráni olaj legnagyobb vásárlóinak, így a kínálat kevésbé szűkült.

Mindez azt eredményezte, hogy komoly túlkínálat jelentkezett a piacon, és emiatt gyorsan csökkeni kezdett az olajár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG